A török brigadéros – A hárem

A török brigadéros – A hárem

Szőcs Henriette
A török brigadéros – A hárem

 

Az ablakmélyedésben ült, felkucorodva, mint egy macska.  Aisa hátát a falnak támasztotta, térdét átkarolta, és mellkasához szorította. A buggyos nadrág lábfejét szabadon hagyta, de nem láthatta más, csupán a háremben lakó többi nő vagy az eunuchok. Elegáns, vékony lábfeje volt, a körmöket hennával vörösre színezte, a láb szabályosságát túl hosszúra nyúlt ujj törte meg, bár a lány ettől a rendellenességtől még vonzóbb lett. Unatkozott, már a rettegést is unta. Kapirgálni kezdte a bokalánca fityegőibe ragadt koszt. A városból ágyúzás zaja hallatszott, egy darabig azt számolta, hányszor lőnek a Lotharingiai tüzérei, és abból hányszor találnak. A robaj után néha tűzcsóva csapott fel, majd füstfelhő borított be mindent. Próbálta kitalálni, vajon hova repült a golyóbis.

A többieket látszólag nem zavarta a csata, vagy már hozzászoktak. Élvezték a bőséget, ameddig még tart. Zenéltek, táncoltak és ettek. Leginkább ettek, halvát vagy méztől csöpögő baklawát. Mindenki boldog volt, mikor felköltöztek ide, a palotába. A Kizil Elma kívülről gyönyörű, de belül tönkretették a katonák. Azt beszélik, százötven évvel ezelőtt még maga a szultán is megcsodálta, egy napot töltött itt. Azóta sem járt erre, de a pasa és háza népe nem lakhatott benne, lázadásnak számított volna, csak a helytartóság ülésezhetett itt. Vályog és sövényfalakkal kis kamrákra osztották a tágas termeket, fegyvereket meg a budai vilajet iratait tárolták benne. Most a cellákon két-két ágyas osztozott. Június végén a németek elfoglalták a Vízivárost, akkor menekült a hárem a Kizil Elmába. Abdurrahman és a beglerbég úgy gondolták, különleges időkben más szabályok járnak, meg kell védeniük a palotát, uruk lakóhelyét. És a pasának is élnie kell valahol.

Fatima, a hatún számára a háború nem létezett. Úgy viselkedett, mintha ő lenne a szultána. Gyakran emlegette a háremhölgyeknek, ő Magyarország uralkodónője, hiszen első felesége Abdi Abdurrahman pasának, a fényességes szultán magyarországi helytartójának. A belső udvaron, a kút mellé rakatott egy matracot, rengeteg puha vánkost, és néhány hengerpárnát, naphosszat ott heverészett. Most éppen szőlőt evett nagy ezüsttálból. A szőlő volt a gyengéje, Budán már korán árulták a kofák. Az édes gyümölcstől egyfolytában terebélyesedett. Szolgálója elárulta, valójában azóta indult hízásnak, hogy elmaradt a vérzése. Fatima búskomorrá vált, mivel nem szülhetett még egy fiút a pasának. Már nem akart vonzó lenni. A korábban világra hozott öt gyermekéből csak kettő maradt életben, egy lány, akit tízévesen férjhez adtak Konstantinápolyban, az anyja többé nem is látta, és Ali, Abdurrahman egyetlen fia. Nyolcvanháromban Ali Kara Musztafa pasa mellett harcolt a bécsi hadjáratban, és a tizenöt éves örököst elvitte a tífusz. Fatima gyűlölte urát, amiért halálba küldte fiukat. Az eltelt három évben hiába próbált teherbe esni. A pasa ritkán kereste fel arrogáns, mindig szomorú asszonyát, inkább fiatalabb, készséges ágyasaival múlatta az időt. Ekkor került a hárembe Aisa is, hogy felvidítsa Abdurrahmant. Tavasszal, vérzése kimaradásával, a hatun minden reménye elszállt. Talán már uruk sem a régi, suttogták a háremhölgyek, hetven esztendős, a gyermekáldás elkerüli udvarát.

Aisa tudta, hogy nem igaz a szóbeszéd, de hallgatott. Tanúja volt három lány rejtélyes betegségének, majd halálának. Hirtelen rosszul lettek, másnap vitték őket zsákba varrva a Dunába. A hányással-hasmenéssel járó nyavalyákat mindig valamilyen járvánnyal indokolták a pasának, aki szívből gyászolta kedvenc rabnőit. Aisa megfigyelte, a rosszullétek előtt Fatimát minden alkalommal meglátogatta a füvesasszony. Az idős török nő gyógyította a hárem tagjait, és bábaasszonyként is ténykedett. Amelyik ágyas először szül fiút, ő lesz Fatima helyett a hatún. Fatima tett róla, hogy a pasa első felesége maradjon. Mindenki figyelte a másikat, a többi háremhölgy és a szolgák egy-egy ékszer, némi aprópénz fejében, vagy esetleg veréstől tartva beszámoltak a történésekről az úrnőnek. Aisa viszont háremben nevelkedett, árván, ismerte a praktikákat. Huszonnyolc naponta megszúrta kisujját, és összevérezte a bugyogóját. Mikor a cselédek a fehérneműjét mosták, jelentették havibaját Fatimának.

Karim azzal a hírrel érkezett, asszonyukhoz tart Moishe, a zsidó ékszerész. Az egész hárem felbolydult, a nők mandiljukért szaladtak. Mivel a pasa udvarát egyébként is csak ritkán hagyhatták el, most meg már három hete ágyúztak, ezért a kereskedők jártak be hozzájuk. Persze a legszebb portékát Fatimának tartogatták. Aisa lekászálódott az ablakból, hogy szórakozásként megnézze, mit kínál az öreg, vásárolni úgy sem tudott, mivel a bugyellárisa üres volt. Meglepetésére a hatalmas szerecsen feltartotta:

- Urunk látni kíván.  Szedd rendbe magad, de igyekezz, te lány!

A pasa dührohamot kap, ha megváratják. Aisa gyorsan megfésülte vörös, göndör fürtjeit, ami teljesen felesleges volt, mert haja mindig úgy állt, ahogy kedve tartotta. Megnyálazta ujjbegyét és azzal próbálta kiigazgatni szófogadatlan tincseit. Belenézett ezüst tükrébe, elkeserítette a látvány. Úgy nézett ki, mint egy szutykos koldusgyerek. Nézelődés helyett szépítkezhetett volna, fenébe is. Kiöblítette száját és mósuszt szórt magára. Legalább illatos legyen, ha vonzó nem lehet. Átöltözni már nem mert, nehogy elkéssen.

Egykedvűen ballagott Karim nyomában a folyosón. Az eunuch hirtelen megállította.

- Ezek szerint a pasa audenciája még nem ért véget – mondta a szerecsen, miután benézett a fogadóhelyiség ablakán. Turbánja alatt megvakarta gyapjas fejét, majd döntött.

- Maradj csak itt, ha hivatott, akkor biztosan hamarosan befejezi. Legalább ez egyszer nem kell várnia rátok. – És végre nem szidják meg az eunuchot, hogy milyen lassúak a hölgyek, tette hozzá magában a lány.