Lidércnyomások gyűjteménye - S. Schweblin A madárevő c. novelláskötetéről

Lidércnyomások gyűjteménye - S. Schweblin A madárevő c. novelláskötetéről
 
 
Tizenöt novellát tartalmaz a kötet, hosszabbat és rövidebbet vegyesen. Gyanítom, a keményfedeles kivitel miatt tupírozták kétszáz oldalasra: a margó három illetve két centis, (kíváncsiságból lemértem), a betűméret tizennégyes. Úgy gondoltam, pár éjszaka alatt elolvasom. Tévedtem. Két nap helyett két hétig tartott, elsőként még megbirkóztam az Irman és a Pillangók című írással együttesen, talán az is segített ebben, hogy a Pillangókból már ismertem részleteket. Napi egy szöveg lett a penzumom, semmiképpen sem éjszaka.
A novellák közt látszólag nincs kapcsolat, nincsenek azonos szereplők, helyszínek, átívelő motívumok, nem folytatódik a történet. Mégis ugyanarról szól mindegyik, a lidércnyomásainkról, bárki fellelheti benne a sajátját. A diszkriminációról (Irman), a tehetetlenségről (Pillangók), az egoizmusról (Minőségét megőrzi), a fanatizmusról (A kubikos), a megcsalásról (A télapó ma nálunk alszik), a család széthullásáról (A madárevő), a rémálmokról (Utolsó kör), az őrületről (A sellőférfi), az éhségről (Mint a dühöngő pestis), az erőszakról (A dolgok mértéke), a depresszióról (Walter, a bátyám), a veszteségről (A föld alatt), a megkülönböztetett zseni létről (Aszfalthoz csapódó fejek), az elmúlásról (Lassan elfogy a lendület) és a titokról (A pusztán). Toposzok mindennapi történésekbe ágyazva. Ami mégis egyedivé és különlegessé teszi az írásokat, az Schweblin sajátos, Kafka-szerű, precíz stílusa. Filmszerűen leperegnek előttünk az események, talán az is közrejátszik ebben, hogy Schweblin filmtudományokat hallgatott az egyetemen. A madárevő c. művéért a fiatal írónő 2008-ban elnyerte a legrangosabb latin-amerikai kulturális díjat, a Casa de las Americast.
A tárgyilagos szövegben nincs líraiság, egyszerű szókészlet, lecsupaszított, szikár mondatok alkotják. „Még annál is sokkal töpszlibb volt, mint amilyennek elsőre tűnt. Szerintem kábé három fejjel voltam nála magasabb.” Minden novellát egyes szám első személyben mesél el az írónő. „ Pihenésre volt szükségem, ezért kibéreltem egy villát”. A történet egyszerű, köznapi, bármelyik olvasóval megeshetne, bárhol.  „Épp a kikötő bárjában ülök, és Danielt várom”. Hirtelen történik valami váratlan, megdöbbentő fordulat, amitől szürrealista látomássá válik az eseménysor: „észreveszem, hogy a sellőférfi engem bámul a mólóról” „tipikus férfi csípőtől felfelé, tipikus sellő csípőtől lefelé”. Azonban a sokkoló dolgokat a novellák sohasem részletezik, a naturalista kifejtést mindannyiunk fantáziájára bízza az író.
A rémmesékkel ellentétben Schweblin nem oldja fel a feszültséget, nem kínál valamiféle megoldást, a történetek lezáratlanok, az olvasóra bízza a befejezést. Gondolkodás közben rádöbbenünk, olyan ez, mint amikor felriadunk éjszaka álmunkból, és azzal nyugtatjuk magunkat, csak képzelődtünk, a valóság más, közben tudjuk, hogy a lidércnyomás nappal is folytatódhat. „Ha apu olyan boldog a barátnőjével, akkor ő (anyu) miért ne lehetne a télapó barátnője”?
Samanta Schweblin meséivel hipnotizál, várom a következő kezelést.
 
Samanta Schweblin: A madárevő, fordította Kertes Gábor, Nyitott Könyvműhely, 2010.
 
Megjelent a www.gepnarancs.hu-n