1686. A több mint százötven éve tartó magyarországi török uralom a végéhez közeledik. Abdurrahmann pasa már igen idős. Utódja nincs. Egyetlen fiát a pestis ragadta el egy hadjárat során. Fatima, a hárem első asszonya ezt soha nem tudja megbocsátani a fényességes szultán budai helytartójának. De vajon miért betegednek meg, majd tűnnek el Abdurrahmann háreméből a lányok? Mit keres az udvarban időről időre a füvesasszony? Vajon megbocsátható, ha ilyen körülmények között egy fiatal háremhölgy teherbe esik a pasától? Ki kapja a selyemzsinórt? Hogy boldogul a hárem nyugalmát és biztonságát ismerő Aisa szabad nőként? Hogy kerül Batthyány Ádám gróf egy hamvas ifjú hölgy hálószobájába? Vajon Abdurrahmann túlélte utolsónak hitt hadjáratát? Mi lesz az utódlással? Vajon mi úszik a Dunában?
Szőcs Henriette A török brigadéros című regénytrilógiájának első részében egy izgalmakkal teli kalandos utazáson vehetünk részt a Szulejmán által alapított, ám ekkor már hanyatlásnak indult Oszmán Birodalomban. Mindeközben megtudhatjuk, milyen volt egy korabeli szabadrablás, hogy válhatott valaki rabszolgává, illetve milyen fondorlatok árán lehetett túlélni egy lehetetlennek tűnő küldetést.
Kritika
„Meglepődtem, hogy az erotikus regénye után az írónő egy ilyen történelmi könyve került a kezembe, ugyanakkor örültem is neki, mert személy szerint jobban szeretem ezt a témakört, ráadásul csalódnom sem kellett a regényben. Sok fordulattal teli izgalmas cselekmény tárul elénk, kidolgozott karakterekkel, és olyan „ismert nevekkel”, mint Szulejmán és Bali bég, akik bár (még?) nem tűnnek fel a színen, de hallomásból megtudunk róluk ezt-azt. Batthyány Ádám gróf viszont nem csak névlegesen szerepel a kötetben, hanem fizikai valójában is megjelenik – mi tagadás, nem a legszimpatikusabb karakter a történetben.
Aisa a budai török pasa háremében él, és semmi sem érdekli jobban, mint a saját előmenetele. Nincs ez másként később sem; valahogy az egész regény alatt úgy érezni, ő mutatja a legkisebb érzelmességet, mégis, ahogy a körülötte lévő férfiakat, úgy az olvasót is képes elvarázsolni. Talán egy kicsit önmagunk önző hasonmását látjuk benne. Ezzel ellentétben Sára, az egyik jelentősebb mellékszereplő egy szeretnivaló, erős anya, s már csak a koránál fogva is több élettapasztalattal rendelkezik Aisénél. Kettejük döntése/akarata nem mindig egyezik a másikéval, így mi, olvasók is kénytelenek vagyunk elgondolkodni, melyiküknek adnánk az adott esetben igazat, melyik utat követnénk a helyükben. A legnagyobb meglepetések általában akkor érnek a könyvben, amikor az egyes szereplők rendre nem azt a döntést hozzák meg, amelyre az olvasó számít. Így van ez a végével is, amely hirtelen csavarjával nem várt fordulathoz vezet, így még csak megtippelni sem tudjuk, mi várható a folytatásban. Csipetnyi szerelem (vagy mondjuk inkább vágyakozásnak), útra kelés, kaland, háború – ezek jellemzik a történetet. Egy kellemes hétvégi olvasmány, amely a manapság oly felkapott történelmi időszakba repíti el a kalandozni vágyókat. Mint fentebb említettem, szerintem ez az írónő eddigi legjobb regénye.”
konyveskucko.reblog.hu
Beleolvasó
A török brigadéros
Az ablakmélyedésben ült, felkucorodva, mint egy macska. Aisa hátát a falnak támasztotta, térdét átkarolta, és mellkasához szorította. A buggyos nadrág lábfejét szabadon hagyta, de nem láthatta más, csupán a háremben lakó többi nő vagy az eunuchok. Elegáns, vékony lábfeje volt, a körmöket hennával vörösre színezte, a láb szabályosságát túl hosszúra nyúlt ujj törte meg, bár a lány ettől a rendellenességtől még vonzóbb lett. Unatkozott, már a rettegést is unta. Kapirgálni kezdte a bokalánca fityegőibe ragadt koszt. A városból ágyúzás zaja hallatszott, egy darabig azt számolta, hányszor lőnek a Lotharingiai tüzérei, és abból hányszor találnak. A robaj után néha tűzcsóva csapott fel, majd füstfelhő borított be mindent. Próbálta kitalálni, vajon hova repült a golyóbis.
A többieket látszólag nem zavarta a csata, vagy már hozzászoktak. Élvezték a bőséget, ameddig még tart. Zenéltek, táncoltak és ettek. Leginkább ettek, halvát vagy méztől csöpögő baklawát. Mindenki boldog volt, mikor felköltöztek ide, a palotába. A Kizil Elma kívülről gyönyörű, de belül tönkretették a katonák. Azt beszélik, százötven évvel ezelőtt még maga a szultán is megcsodálta, egy napot töltött itt. Azóta sem járt erre, de a pasa és háza népe nem lakhatott benne, lázadásnak számított volna, csak a helytartóság ülésezhetett itt. Vályog és sövényfalakkal kis kamrákra osztották a tágas termeket, fegyvereket meg a budai vilajet iratait tárolták benne. Most a cellákon két-két ágyas osztozott. Június végén a németek elfoglalták a Vízivárost, akkor menekült a hárem a Kizil Elmába. Abdurrahman és a beglerbég úgy gondolták, különleges időkben más szabályok járnak, meg kell védeniük a palotát, uruk lakóhelyét. És a pasának is élnie kell valahol.
Fatima, a hatún számára a háború nem létezett. Úgy viselkedett, mintha ő lenne a szultána. Gyakran emlegette a háremhölgyeknek, ő Magyarország uralkodónője, hiszen első felesége Abdi Abdurrahman pasának, a fényességes szultán magyarországi helytartójának. A belső udvaron, a kút mellé rakatott egy matracot, rengeteg puha vánkost, és néhány hengerpárnát, naphosszat ott heverészett. Most éppen szőlőt evett nagy ezüsttálból. A szőlő volt a gyengéje, Budán már korán árulták a kofák. Az édes gyümölcstől egyfolytában terebélyesedett. Szolgálója elárulta, valójában azóta indult hízásnak, hogy elmaradt a vérzése. Fatima búskomorrá vált, mivel nem szülhetett még egy fiút a pasának. Már nem akart vonzó lenni. A korábban világra hozott öt gyermekéből csak kettő maradt életben, egy lány, akit tízévesen férjhez adtak Konstantinápolyban, az anyja többé nem is látta, és Ali, Abdurrahman egyetlen fia. Nyolcvanháromban Ali Kara Musztafa pasa mellett harcolt a bécsi hadjáratban, és a tizenöt éves örököst elvitte a tífusz. Fatima gyűlölte urát, amiért halálba küldte fiukat. Az eltelt három évben hiába próbált teherbe esni. A pasa ritkán kereste fel arrogáns, mindig szomorú asszonyát, inkább fiatalabb, készséges ágyasaival múlatta az időt. Ekkor került a hárembe Aisa is, hogy felvidítsa Abdurrahmant. Tavasszal, vérzése kimaradásával, a hatun minden reménye elszállt. Talán már uruk sem a régi, suttogták a háremhölgyek, hetven esztendős, a gyermekáldás elkerüli udvarát.
Aisa tudta, hogy nem igaz a szóbeszéd, de hallgatott. Tanúja volt három lány rejtélyes betegségének, majd halálának. Hirtelen rosszul lettek, másnap vitték őket zsákba varrva a Dunába. A hányással-hasmenéssel járó nyavalyákat mindig valamilyen járvánnyal indokolták a pasának, aki szívből gyászolta kedvenc rabnőit. Aisa megfigyelte, a rosszullétek előtt Fatimát minden alkalommal meglátogatta a füvesasszony. Az idős török nő gyógyította a hárem tagjait, és bábaasszonyként is ténykedett. Amelyik ágyas először szül fiút, ő lesz Fatima helyett a hatún. Fatima tett róla, hogy a pasa első felesége maradjon. Mindenki figyelte a másikat, a többi háremhölgy és a szolgák egy-egy ékszer, némi aprópénz fejében, vagy esetleg veréstől tartva beszámoltak a történésekről az úrnőnek. Aisa viszont háremben nevelkedett, árván, ismerte a praktikákat. Huszonnyolc naponta megszúrta kisujját, és összevérezte a bugyogóját. Mikor a cselédek a fehérneműjét mosták, jelentették havibaját Fatimának.
Karim azzal a hírrel érkezett, asszonyukhoz tart Moishe, a zsidó ékszerész. Az egész hárem felbolydult, a nők mandiljukért szaladtak. Mivel a pasa udvarát egyébként is csak ritkán hagyhatták el, most meg már három hete ágyúztak, ezért a kereskedők jártak be hozzájuk. Persze a legszebb portékát Fatimának tartogatták. Aisa lekászálódott az ablakból, hogy szórakozásként megnézze, mit kínál az öreg, vásárolni úgy sem tudott, mivel a bugyellárisa üres volt. Meglepetésére a hatalmas szerecsen feltartotta:
– Urunk látni kíván. Szedd rendbe magad, de igyekezz, te lány!
A pasa dührohamot kap, ha megváratják. Aisa gyorsan megfésülte vörös, göndör fürtjeit, ami teljesen felesleges volt, mert haja mindig úgy állt, ahogy kedve tartotta. Megnyálazta ujjbegyét és azzal próbálta kiigazgatni szófogadatlan tincseit. Belenézett ezüst tükrébe, elkeserítette a látvány. Úgy nézett ki, mint egy szutykos koldusgyerek. Nézelődés helyett szépítkezhetett volna, fenébe is. Kiöblítette száját és mósuszt szórt magára. Legalább illatos legyen, ha vonzó nem lehet. Átöltözni már nem mert, nehogy elkéssen.
Egykedvűen ballagott Karim nyomában a folyosón. Az eunuch hirtelen megállította.
– Ezek szerint a pasa audenciája még nem ért véget – mondta a szerecsen, miután benézett a fogadóhelyiség ablakán. Turbánja alatt megvakarta gyapjas fejét, majd döntött.
– Maradj csak itt, ha hivatott, akkor biztosan hamarosan befejezi. Legalább ez egyszer nem kell várnia rátok. – És végre nem szidják meg az eunuchot, hogy milyen lassúak a hölgyek, tette hozzá magában a lány.
