Az új “Legyek ura”? – kritika Janne Teller Semmi c. regényéről

Janne Teller Semmi című ifjúsági regénye botrányos fogadtatásban részesült Dániában, megjelenése után rögtön betiltották. Ellenzői szerint depresszióba kerget és öngyilkosságra buzdít. A kifogásokat elsősorban nem a kritikusok, hanem a kiadónak levelet író, felháborodott olvasók, tanárok és könyvtárosok fogalmazták meg, akik nem értették, hogyan lehet ezt a könyvet fiataloknak ajánlani. Azt állították, hogy erőszakot tartalmazó szöveg, a benne szereplő gyerekek tombolnak, és tulajdonképpen az elfojtott indulataikat élik ki. Szerencsére az ifjúság reakciója a jóslatokkal teljesen ellentétes volt. A 2001-es dán Gyermekkönyv-díjat követően kötelező olvasmánnyá vált, az írónő pedig világszerte ismertté. A regény bestseller lett, már A Legyek urához hasonlítják.

De miről is szól és hogyan ez a díjazott botránykönyv? „Semminek sincs értelme. Ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni.” – mondja Pierre Anthon, és kivonul az osztályból, hogy azután a szilvafa tetején ülve vonja kétségbe társai életének értékeit. A többiek, a 8/A osztály tanulói kamaszos hévvel, ellenérvekkel, majd erőszakkal, kődobálással próbálják észre téríteni Anthont. Mikor ez nem sikerül, elhatározzák, hogy bebizonyítják neki, igen is van értelme az életüknek. Megalkotják a Fontos Dolgok Halmát, ahová elhelyezik a számukra sokat jelentő tárgyakat, kincseket (papagájos fülbevalót, horgászbotot, magas sarkú, zöld szandált). Tetteik először sikeresek, rövid időre hírnévre tesznek szert, és a Halmot a média műalkotásnak minősíti. Majd tragédiába torkollik a történet, az események elfajulásával tárgyak helyett már a kapcsolataikat, a becsületüket, önbecsülésüket, testrészeiket és szüzességüket kell feláldozniuk.

„Félelem. Még több félelem. Annál is több félelem” jellemzi a könyv légkörét, mivel a fontos dolgok beszolgáltatása nem saját elhatározáson alapuló döntés, a gyerekeknek a közösség parancsát kell teljesíteniük. A közös akarat ellen pedig nem lehet tiltakozni. Aki megpróbálja, azt megverik. „Hussain balhézott. Annyira balhézott, hogy a végén jól megvertük.” A Fontos Dolgok Halmának létrehozója a dac, az utasításokat pedig a bosszú szüli. A következő feladandó, megtagadandó dolgot, annak tulajdonosát az választhatja, aki utoljára elhelyezett valamit a szentélyben. A kamaszok könyörtelenek, kifigyelik a másik gyengéjét, és azt választják, amivel leginkább megfoszthatják őt identitásától. Ilyen például Rikke-Ursula „kék, kékebb, legkékebb” copfja, vagy az Istenbe vetett hit, a vallásosság.

A vallást és a hitet többszörösen megszentségtelenítik a csoport tagjai. Először – amikor elhatározzák: „Ki. Kell. Ásni.” Elise kisöccsét – meggyalázzák a temetőt. Aztán a templomot is, amikor ellopják a Krisztus-szobrot, „hiszen a keresztre feszített Jézus nem csak ájtatos Kaj mindenható Istene, hanem egyben a templom leginkább csodált tárgya is volt.” Ráadásul a szobor lezuhant, és Jézus „eltörte a lábát”. Hussaintől az imaszőnyegét kérik. Természetesen pótolható lenne, de elvesztése azt jelképezi, hogy Hussain elfordult az iszlámtól, „Rossz muszlim! Nem muszlim! Senki se!” Hinni nem lehet másban, csak a közösségben, vigaszt nem lehet máshol találni, csak a csoportban. „A segítség legyen veled. A segítség legyen velünk. Mi vagyunk a segítség.” – így szól a hitvallás.

A vékonyka könyvben a cselekmény feszes, egyenesen vezet a végkifejlet felé. A szöveg, a nyelvezet, a mondatszerkezetek a lehető legegyszerűbbek. A leggyakoribb stilisztikai megoldás a jelzők fokozása: „A szilvafának sok ága van. Sok hosszú ága. Túlságosan sok, túlságosan hosszú ága.” A rengeteg ismétlés már-már idegőrlő, de ez csak fokozza a feszültséget. „Végül beleegyeztünk, mert úgyse lesz senki, aki rá tudja venni magát, hogy levágja Jan-Johan ujját. – Majd én – közölte Sofie kurtán. Rábámultunk, egyikünk torkán se jött ki hang. Sofie valahogy hűvös lett az óta az ominózus nap óta. Hideg. Hidegebb. Fagy, hó és jég.”

A könyv tehát súlyos problémákat vet fel, ezért fontos, hogy a kamasz ne egyedül olvassa, vagy legalábbis a szülővel, pedagógussal együtt vonja le a konklúziót. Különben csak a döbbenet, a rémület marad. Ezt a feldolgozási igényt alátámasztandó a Scolar Kiadó két utószót is csatolt, Bárány Tiborét és Tandori Dezsőét. Bárány így összegzi a könyv lényegét: „Erre (is) jó az irodalom. Naivitás lenne azt gondolni, hogy identitáskonfliktusainkat megúszhatjuk. Janne Teller regénye azonban megóvhat attól, hogy a nehéz helyzetekben újból és újból felépítsük a Fontos Dolgok Halmát.” A magyar olvasóközönséget tekintve azonban a legfontosabb kérdés: részesül-e bármilyen fogadtatásban a hazájában szélsőséges megítélésű kötet? Érdekel-e egyáltalán valakit a Fontos Dolgok Halma?

Janne Teller: Semmi. Scolar Kiadó, 2011.