A cruising angol kifejezés, jelentése hajókázás, hajós körutazás. Tulajdonképpen egy életstílus, ahol gazdag emberek látszólag céltalanul utazgatnak meleg égövi szigetek között, folyik a pezsgő, üvölt a zene, meztelenül lehet napozni és fürdőzni a semmi közepén. A kevésbé exkluzív és drága változata rengeteg utas összeterelése egy több emeletes monstrumon, ahol teljes ellátás ellenében eltölthetnek pár hetet. Bizonyos országok nyugdíjasai telente hajókon élnek.
Megint kipipálhatok egy tételt a bakancslistámon. Éppen most nyomta a kezembe egy utaskísérő (Úristen, a hajón hogy nevezik a stewardesst?)a szobakártyánkat, ami tulajdonképpen a személyigazolványunk a tengerjárón, ezzel igazolhatjuk, hogy milyen szolgáltatásokra vagyunk jogosultak, meg egy térképet, hogy megtalálhassuk a kabinunkat a monstrumban. Kilencedik emelet, ha szerencsénk van, akkor a csomagunk már fent vár, ha nincs, akkor ne aggódjunk, majd az ajtó elé teszik, együnk, igyunk nyugodtan, az összes étterem nyitva áll.
Bámulom az előttem törtető Építész hátát, ahogy agresszíven nyomakodik előre a tömegben, mintha a népség nem ugyanarra várna, a liftre, ami majd felrepíti a szobájukba. Szokásomtól eltérően nem ellenőriztem hosszasan az útitársam személyiségét, bár levelezgetve úgyis könnyű hazudni. Vérszemet kaptam a Karib-tengeren eltöltendő egy héttől, december elején, mikor nálunk befagy a hátsóm.
A szobába lépve hangos fuckkal reagál, majd folytatja a szentségelést. Nem értem, ugyan nem nagy a kabin, de tiszta és ízlésesen berendezett, ráadásul minden roppant praktikus, hogy minél nagyobb legyen a hely és utazás közben semmi se potyogjon, mozogjon feleslegesen. Kiderül, ez egy ablakos helyiség, ő balkonosat kért. Mivel az Építész bakancslistáján a csillagok alatti dugás szerepel, és ezt az erkélyen képzelte el. Hívja az asszisztenciát, türelmét kérik, mindenki most jelentkezik be, időbe telhet, míg ideérnek. Idegességében fel-alá mászkál a szobában, mint a tigris a ketrecében. Mondjuk messze nem olyan fenséges és izmos, a pocakját elfelejti behúzni, most egy orángutánra emlékeztet.
Próbálom nyugtatni, nem használ, kínomban megnézem a minibárt, és töltök neki egy whiskyt, azt írta, ez a kedvence. Nem engedi visszatenni az üveget, tölt magának még hármat. Két típusú spicces létezik, az egyik az alkoholszint emelkedésével jópofizni kezd, a másik kötözködni. Az Építész sajnos az utóbbiba tartozik. Újra tárcsáz, ezúttal vagy foglalt, vagy ha végül kicsörög, nem veszik fel. Töménytelen fuck kíséretében felrángat az ágyról, és vonszol magával a recepcióra, mivel én mégis sokkal jobban beszélek angolul, meg úgyis ezzel foglalkozom, biztosan el tudom intézni a reklamációt. Hiszen front office menedzserként kiválóan ismerem, milyen kifogások az igazán hatásosak. Én, a nagyszájú, félek ellent mondani, nehogy tovább bőszítsem. Kicsit (nagyon?) alább hagy a lelkesedésem a következő hét nappal kapcsolatban.
Mikor kiderül, kábé a fél hajó a recepciós pultnál áll sorban, folytatja a káromkodást, hangosan, angolul, amiért nem kezelik kiemelten, és ki kell várnia a sort. Mikor már a többi utas is minket bámul, megkérem, legalább folytassa a dühöngést az anyanyelvén, kisebb feltűnést kelt. Legyintve ott hagy a sorban, és lerogy a bárnál levő üres székre. Vesztemre újból rendel valamit, rikító kék színe alapján nem víznek tűnik, pedig abból kellene egy vödörnyit a fejére borítanom, hogy lehűtsem, most azt se bánnám, ha a vágyát is.
Körülbelül másfél óra múlva kerülök sorra. Az Építész tovább vedel, lecsúszik a kékek után néhány pink lötty is. Nekem nem hoz semmit, pedig rám férne. Bánom is én ha neonszínűt pisilek utána. A recepciós megmutatja a monitoron, hogy milyen típusú szobát foglalt az Építész, és az a kód az ablakos kabint fedi, nem a balkonost. Mivel az Építész nem utazási irodán keresztül, hanem önállóan foglalt, ezért csak önmagát hibáztathatja, elnézte. A beszélgetésre már odaér, és a szavunkba vágva handabandázik, hogy ő nem hülye, igenis erkélyes szobát foglalt. A recepciós elnézést kér, semmit sem tud tenni, még felár ellenében sem tud módosítani, mivel teltház van a hajón. Most én vonszolom el az Építészt, még rengetegen várnak.
A dühöngést csak azért függeszti fel, mert éhes. Az étterem ajtajában megint tolakodik, és nem tetszik neki az asztalunk, pedig a legjobb helyen van, az ablaknál, fotózhatom a boromat a naplementében, nem hatja meg az örömöm. A pincérünknek méltatlankodik, hiába, nem cserélik el a helyünk, az ültetési rendet már egy hónapja megtervezték, figyelembe kellett venni az együtt utazó nagy asztaltársaságokat. A felszolgálónk megértően néz rám, megsajnál, extra kedvességgel kompenzál. Az Építész féltékenyen beszól neki, a fiú abbahagyja az udvarlást, a vacsora végéig karót nyelten sürgölődik körülöttünk. Biztos vagyok benne, hogy beleköpnek holnap a levesünkbe, de valójában az Építész megérdemli, azonban a rosszullét csak engem kerülget. Ráadásul ő nem szereti a levest.
A kabinban megint dúl-fúl, iszik, ahelyett, hogy rátérne a lényegre. Felajánlom, nyissuk ki az ablakot, ha fordítva, lábtól fekszünk az ágyon, és ő lesz alul, láthatja a csillagokat. Beindul az ötlettől, meg a szexi szobalány bodymtól. Magára ültet, csak félrehúzza a bugyit, úgy hatol belém. Csupán pár perce lovagolok rajta, mikor hörgő hangokat hallat, iszonyatos hangosan. Megrémülök, lemerevedem, azt hiszem, hogy rosszul van, nem kap levegőt, vagy ilyesmi. Lehet, hogy infarktust kapott? Leszállnék róla, de nem engedi, szorosan magához nyom, diktálja a tempót, hörög és üvölt. Mikor végre elmegy, gyorsan leugrom, és bezárom az ablakot, mielőtt a fürdőbe megyek. Hálát adok az Úrnak, hogy nincs erkély, ezt a ricsajt a környező szigeteken mindenki hallotta volna, még ránk küldték volna a parti őrséget, hogy gyilkosság történt.
Egy óra múlva az Építésznek megint kedve támad szexelni, de csak csukott ablaknál vagyok hajlandó. Egy este elég egy műsor. Látszólag élvezi, hangos, megint üvöltve megy el, mégis rögtön utána dühöng az ablak miatt, hiányolja a csillagokat. Én a bezárt függöny ellenére pontosan látom őket, és nem értem, hogy bírom ki még hat napig ezt a cirkuszt. A fürdőben csapkod és rugdalja fém borítást.
Reggel nyolckor csengetnek, köntösben nyitok ajtót. Az igazgató érkezett két biztonsági őr kíséretében. Megkér, hogy kilencig, a kihajózás előtt hagyjuk el a hajót, a saját és a többi utas biztonsága érdekében. Az Építész mögöttem hallgatózik, majd szokás szerint artikulátlanul üvölteni kezd. Ehhez nincs joguk, rengeteg pénzt fizetett az útért, most még extra költségbe is verik a bahamai szállodai tartózkodással meg a repülőjegy módosítással. Az igazgató higgadtan válaszol, erre tegnap éjjel kellett volna gondolnia, mikor felverte az egész hajót. Az ezernyolcszáz utasból nyolcszáz rémülten telefonált, a hétszázhatvanhat fős személyzet csak szentségelt. Az Építész hirtelen ránk csapja az ajtót, kizárva engem is a szobából. A biztonságiak egy master kártyával kinyitják az ajtót, és elvonszolják az Építészt, úgy, ahogy van, pizsamában. Az igazgató közli, kilencre küld egy londinert a csomagomért, és ha gondolom, pakoljam össze az úr holmiját is.
A pasid azért van, hogy a bugyidat tegye nedvessé, ne a szemed.
