Karantén

Karantén

eredeti jelentésében egy olyan hely, ahol a fertőzött személyeket helyezik el. Mivel teljesen el van zárva a külvilágtól, ezért a bent található vírusok, megbetegedések nem juthatnak ki. Karanténbe zárhatnak állatokat vagy kereskedelmi szállítmányokat is. Már a középkorban többször alkalmaztak karantént, bizonyos járványok, pl. pestis idején. Először fejlettebb városokban, például a Velencei Köztársaságban. Ez abból állt, hogy lezártak bizonyos városrészeket, illetve a fertőzöttek otthonait, így nem tudták megközelíteni, illetve elhagyni azt. A karantén szó eredetileg a quarantina olasz szóból ered, ami negyven napot jelent, ugyanis ennyi ideig tartották, hogy akik még nem betegedtek meg, azok ne kaphassák el a fertőzést.

Legokosabbnak tartanám, ha mi, úgy ahogy itt vagyunk, távoznánk ebből a városból, mint már előttünk annyian távoztak és távoznak ma is; és elkerülvén mások tisztességtelen példáját, mint a halált, kimennénk lakni valamely vidéki birtokunkra, hiszen mindegyikünknek van jó egynéhány: és ottan tőlünk telhetőleg vidáman, jókedvben és kellemesen töltenők időnket anélkül, hogy bármi cselekedetünkben túlmennénk a józanság határain. Ott madárdalok zengenek, zöldellő dombok és síkságok gyönyörködtetik a szemet, a földeken tenger módjára hullámzik a dús vetés, százféle a fa és szélesebbre tárul a mennyboltozat, mely még akkor sem vonja meg tőlünk örök szépségét, ha netán elkomorul, s mindez gyönyörűségesebb látvány, mint városunk kongó falai. És ottan frissebb a levegő, és bővebben van minden, mi a mai időkben a megélhetéshez szükséges, meg a szomorúság is kevesebb.1

Mivel egy hete mással sem foglalkozom, mint hogy lemondom és átszervezni próbálom a lefoglalt, kifizetett, megrendelt repülőjegyeim, transzferjeim és szállásfoglalásaim, mivel nem szeretnék valahol kényszer pihenőként négy-öt hetet eltölteni, bezárva, mint egy börtönben. Persze lehet, hogy a vírus mégis gyorsabb nálam, és hiába okoskodom, megelőz. Ezért összegyűjtöttem, mivel lehet foglalatoskodni a karantén alatt, hogy ne unatkozzunk annyira.

 

  1. Vetkőzős pókert játszani, így ráadásul kevesebbet hordjuk a ruhákat, nem fogy olyan gyorsan a szállodai tusfürdő, amit ugye, a helyzetre tekintettel, nem töltenek majd újra. A napi huszonnégy órában szolgálatban levő egy szem szobalánytól ne várjunk csodákat.
  2. A pókerból aztán kialakulhat egy orgia, mivel a velünk együtt bezárt emberek legalább annyira unatkoznak, mint mi. A vírust így is, úgy is elkaphatjuk, ami meg a karantén alatt történik, az ott is marad, a maszkokkal meg a fertőtlenítőszerekkel.
  3. Ha szerencsénk van, hallunk majd izgalmas, felajzó történeteket, amiket mai Dekameronként megírhatunk, végre meglesz a bestseller sztorink. Igaz, hogy a karantén biztosan nem csupán tíz napig tart, így a cím megtévesztő lehet, de manapság ez a divat, a címnek semmi köze a regény történetéhez.
  4. Mivel bárhol leszünk is bezárva, a felhalmozott élelmiszerek elfogyhatnak, az utánpótlás meg nem mindig a fogunkra való (én például nem eszem disznót), így ingyen megvalósíthatjuk a bio vendégházakban méregdrága elvonulásokon árult léböjtkúrát, a fogyókúra garantált.
  5. Ha szerencsések vagyunk, és az otthonunkban kerülünk vesztegzár alá, végre megejthetjük az évek óta halogatott nagytakarítást. Kisuvickolhatjuk a penészt és a szappanhabot a csempék fugái közül, kiselejtezhetjük a kamra tartalmát (azért óvatosan, hátha most mégis megennénk az egy éve lejárt száraz tésztát). Előkerülhetnek a fél pár zoknik, amiről eddig meg voltunk győződve, a zoknimanó megette őket, elveszettnek hitt kedvenc fülbevalóink meg a műanyag dobozaink fedői.
  6. Tüzetesen átnézhetjük végre a gyerek füzeteit, dolgozatait, ellenőrzőjét. Inkább ne, mert szobafogságra úgy sem ítélhetjük.

    Az élet kemény, mint te.

    1. Giovanni Boccaccio Dekameron

Nirvána, avagy a férfilét szépségei

Nirvána, avagy a férfilét szépségei

A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Születetlen, örökkévaló, mindig létezik és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.[1]
 
A lélekvándorlás filozófiai vagy vallási fogalom, mely fő tana, hogy az élőlények lelke a fizikai test halála után egy másik testbe vagy formába vándorol, azaz emberi, állati vagy növényi alakban újra megszületik. A reinkarnáció az indiai eredetű vallások központi tétele. Egyes keleti vallások szerint az újjászületések sorozata, az ún. szanszára mindaddig folytatódik, amíg az életek során az egyén meg nem szabadul minden karmájától, el nem éri a tökéletességet, a nirvána állapotát.
 
Ugyan nem vagyok buddhista, sem hindu, még szikh sem, de meggyőződésem, hogy előző életemben férfi voltam, és csak a testem átformálása sikerült, a lelkemé nem. Azonnal rájövök, hogy az éppen nekem szépet tevő férfi hova akar kilyukadni, mivel akar átverni. Ne értsétek félre, boldog vagyok ebben az alakban, eszembe sem jutna egy nemátalakító műtét, de úgy gondolom, csak a reinkarnáció lehet a magyarázata a férfi módon működő agyamnak.
 
Átgondoltam, milyen előnyei lennének, ha szőröstől-bőrőstől férfi lennék, nem csupán lelkileg. Lehet, hogy mégis ez a nirvána?
  1. Házasságkötéskor lelkiismeretfurdalás nélkül megtarthatnám a családnevem, senki sem zsarolna, hogy egy –né raggal demonstráljam, elkeltem.

  2. Mikor influenzásan, harminchét kettő lenne a lázam, nyugodtan fetrenghetnék egész nap az ágyban, hangosan nyögve, senki sem várná el, hogy fogamat összeszorítva disztingváljak, mint szüléskor.
  3. A miniszterelnöki karrier reális pályakép lenne.
  4. Senki sem számolná, hányadik sütit eszem, anyukám se forgatná a szemét és emlegetné a lejárt, fel nem használt edzőtermi havi bérletem, hanem elővenné a vésztartalékot is a kamrából, a lekvárosüvegek mögül. Majd a kártyapartira süt valami mást a barátnőinek.
  5. Az esküvői előkészületekkel annyi dolgom lenne, hogy a cermónia hetén elmenjek egy üzletbe, és vegyek egy fekete szmokingot negyvenezerért. Többször úgy sem lesz rajtam, igaz, a menyasszonyi ruha is egyszer használatos csupán, de az négyszázezerbe kerül.
  6. Bárhol pisilhetnék. Ugyan az egész világ tudja, miért állok az út szélén, a forgalomnak háttal, de én nem venném észre őket.
  7. Az autószerelő létező alkatrészek cseréjéről hazudna. Az alkatrész valós, a csere nem.
  8. Nem kellene botoxolnom, és minden új, méregdrága kencét, például csiganyálkát, magamra kennem, mert a ráncok csak szexibbé tennék az arcom.
  9. A férfiak nem a melleimhez beszélnének.
  10. Mikor felhúzom magam valamin, senki sem hümmögne megértően, biztos megjött. Vagy biztos hetek óta nem volt már akció.
  11. Senki sem tartaná szexisnek, ha nyolc centis sarkakon imbolygok, sőt.
  12. A telefonbeszélgetéseim ideje így alakulna: az anyámmal 59 másodperc, az apámmal 31 másodperc, a barátaimmal 1 perc 22 másodperc, a szeretőmmel 1 óra 6 perc, a feleségemmel 13 nem fogadott hívás.
  13. Bármit tennék, (csekkek befizetése egy évben egyszer, bevásárlás havonta, gyerek hazahozatala az iskolából, helyes címről, a saját gyerekünk,), hálacunamit vonna maga után, senki sem tekintené a napi rutinom részének.
  14. Sosem kellene a fapadoson a bőröndért fizetnem, mert egy hétre elég lenne egy kézitáska is.
  15. Ugyanaz a frizura évekig, sőt örökre tartana, maximum a hajhullás változtatna a fazonon.
+1 Növeszthetnék bajuszt.
 
 
Már előző életemben sem hittem a lélekvándorlásban.
 
 

1. Bhagavad-gita 2.20

Senki többet, harmadszor

Senki többet, harmadszor

A fétis egy olyan tárgy, amely a szexuálisan kívánt személy testrésze, ruházata vagy dolga, amely a kóros hajlamú személy nemi vágyát előidézi vagy fokozza. A szexuális fetisizmus lényege, hogy valamilyen, sokszor nem is kimondottan szexualitással vagy erotikával kapcsolatos tárgy vagy jelenség okoz nemi izgalmat. Gyakori tárgyak például a női cipők, fehérneműk, harisnyák. A szótár szerint, a kórosat azért egy kicsit kétségbe vonom, mert ugye férfiként női tangát hordani nem bűn, még ha a szárítókötélről csórták is el, (maximum kis értékű lopás), de a sorozatgyilkosok beteges gyűjtőszenvedélye már mentális gond. Amúgy portugál, latin, eredetű kifejezés, azt jelenti, bűvölés, varázslat.

Különleges esete a fétisizmusnak a celebek elbűvölése személyes ajándékokkal (például gipszlenyomat a nemi szervünkről), vagy a hírességek tárgyainak megszerzése. Anno a Beatles fénykorában a lánykák megrészegülve a zenétől, meg egyebektől, a koncertek alatt a színpadra dobálták bugyijaikat. Mondjuk, azt nem tudom, hogyan azonosították be a fiúk később, melyik lányhoz tartozott melyik fehérnemű. Ma már ez egyszerűbben működik, a rajongók pucér képeket küldözgetnek rajongásuk tárgyának, így a hírességek könnyebben dönthetnek. Mert ugye, attól még, hogy a bugyi felizgat, nem biztos, hogy a tulajdonosa is.

Kenneth Battelle az ötvenes-hatvanas években sztárfodrászként tevékenykedett. Felismerte az egyszer fenn, máskor lenn jelenséget, és időben gondoskodott arról, hogy ha már nem lesz tele a határidőnaplója, akkor is meg tudjon élni. Üzletet csinált a fétis-jelenségből, a hírességek levágott haját nem a kukába öntötte, hanem gondosan üvegdobozokban tárolta. Marylin Monroe hatvan éve őrzött hajtincsét egy onlájn aukciós oldalon tizenhatezer ötszáz dollárért árverezték el.

Ennél már csak az a valaki járt jobban, aki egy New York-i rádiónál interjú után elvitte Justin Timberlake megcsócsált pirítósát (valószínűleg nem igazán ízlett neki, ha meghagyta), és azonnal eladásra kínálta a neten. Timberlake egy fanatikus rajongója egy millió Forint körüli összeget fizetett a száraz kenyér birtoklásáért.

Azt még el tudom képzelni, mit lehet tenni egy hajtinccsel, szagolgatni, simogatni, aludni vele, elképzelve, hogy Marylint öleled. Én is sokáig szagolgattam egy kölcsön kapott sálat, egy hónap múltán is beazonosítottam Kutyuska parfümjét rajta. De mit lehet kezdeni egy pirítóssal? Ha megeszed, eltűnik, ráadásul kulináris élvezetet a csonttá száradt kenyérdarab már nem ad. DNS-t veszel a nyálából? Ötleteket várok.

És most elgondolkodtam, lehetséges, hogy a kedvenc, átlátszó, fekete Swarovski csillámos melltartómat se a mosógép ette meg, illetve nem is a zoknimanók dugták el valahova, és amikor tényleg bestseller szerzővé válok, majd felkerül valamelyik aukciós oldalra?!

Előbb-utóbb mindenki megtalálja a párját. Vagy másét. De legalább a zokniét.

Bakancslistás crusing

Bakancslistás crusing

A cruising angol kifejezés, jelentése hajókázás, hajós körutazás. Tulajdonképpen egy életstílus, ahol gazdag emberek látszólag céltalanul utazgatnak meleg égövi szigetek között, folyik a pezsgő, üvölt a zene, meztelenül lehet napozni és fürdőzni a semmi közepén. A kevésbé exkluzív és drága változata rengeteg utas összeterelése egy több emeletes monstrumon, ahol teljes ellátás ellenében eltölthetnek pár hetet. Bizonyos országok nyugdíjasai telente hajókon élnek.

Megint kipipálhatok egy tételt a bakancslistámon. Éppen most nyomta a kezembe egy utaskísérő (Úristen, a hajón hogy nevezik a stewardesst?)a szobakártyánkat, ami tulajdonképpen a személyigazolványunk a tengerjárón, ezzel igazolhatjuk, hogy milyen szolgáltatásokra vagyunk jogosultak, meg egy térképet, hogy megtalálhassuk a kabinunkat a monstrumban. Kilencedik emelet, ha szerencsénk van, akkor a csomagunk már fent vár, ha nincs, akkor ne aggódjunk, majd az ajtó elé teszik, együnk, igyunk nyugodtan, az összes étterem nyitva áll.

Bámulom az előttem törtető Építész hátát, ahogy agresszíven nyomakodik előre a tömegben, mintha a népség nem ugyanarra várna, a liftre, ami majd felrepíti a szobájukba. Szokásomtól eltérően nem ellenőriztem hosszasan az útitársam személyiségét, bár levelezgetve úgyis könnyű hazudni. Vérszemet kaptam a Karib-tengeren eltöltendő egy héttől, december elején, mikor nálunk befagy a hátsóm.

A szobába lépve hangos fuckkal reagál, majd folytatja a szentségelést. Nem értem, ugyan nem nagy a kabin, de tiszta és ízlésesen berendezett, ráadásul minden roppant praktikus, hogy minél nagyobb legyen a hely és utazás közben semmi se potyogjon, mozogjon feleslegesen. Kiderül, ez egy ablakos helyiség, ő balkonosat kért. Mivel az Építész bakancslistáján a csillagok alatti dugás szerepel, és ezt az erkélyen képzelte el. Hívja az asszisztenciát, türelmét kérik, mindenki most jelentkezik be, időbe telhet, míg ideérnek. Idegességében fel-alá mászkál a szobában, mint a tigris a ketrecében. Mondjuk messze nem olyan fenséges és izmos, a pocakját elfelejti behúzni, most egy orángutánra emlékeztet.

Próbálom nyugtatni, nem használ, kínomban megnézem a minibárt, és töltök neki egy whiskyt, azt írta, ez a kedvence. Nem engedi visszatenni az üveget, tölt magának még hármat. Két típusú spicces létezik, az egyik az alkoholszint emelkedésével jópofizni kezd, a másik kötözködni. Az Építész sajnos az utóbbiba tartozik. Újra tárcsáz, ezúttal vagy foglalt, vagy ha végül kicsörög, nem veszik fel. Töménytelen fuck kíséretében felrángat az ágyról, és vonszol magával a recepcióra, mivel én mégis sokkal jobban beszélek angolul, meg úgyis ezzel foglalkozom, biztosan el tudom intézni a reklamációt. Hiszen front office menedzserként kiválóan ismerem, milyen kifogások az igazán hatásosak. Én, a nagyszájú, félek ellent mondani, nehogy tovább bőszítsem. Kicsit (nagyon?) alább hagy a lelkesedésem a következő hét nappal kapcsolatban.

Mikor kiderül, kábé a fél hajó a recepciós pultnál áll sorban, folytatja a káromkodást, hangosan, angolul, amiért nem kezelik kiemelten, és ki kell várnia a sort. Mikor már a többi utas is minket bámul, megkérem, legalább folytassa a dühöngést az anyanyelvén, kisebb feltűnést kelt. Legyintve ott hagy a sorban, és lerogy a bárnál levő üres székre. Vesztemre újból rendel valamit, rikító kék színe alapján nem víznek tűnik, pedig abból kellene egy vödörnyit a fejére borítanom, hogy lehűtsem, most azt se bánnám, ha a vágyát is.

Körülbelül másfél óra múlva kerülök sorra. Az Építész tovább vedel, lecsúszik a kékek után néhány pink lötty is. Nekem nem hoz semmit, pedig rám férne. Bánom is én ha neonszínűt pisilek utána. A recepciós megmutatja a monitoron, hogy milyen típusú szobát foglalt az Építész, és az a kód az ablakos kabint fedi, nem a balkonost. Mivel az Építész nem utazási irodán keresztül, hanem önállóan foglalt, ezért csak önmagát hibáztathatja, elnézte. A beszélgetésre már odaér, és a szavunkba vágva handabandázik, hogy ő nem hülye, igenis erkélyes szobát foglalt. A recepciós elnézést kér, semmit sem tud tenni, még felár ellenében sem tud módosítani, mivel teltház van a hajón. Most én vonszolom el az Építészt, még rengetegen várnak.

A dühöngést csak azért függeszti fel, mert éhes. Az étterem ajtajában megint tolakodik, és nem tetszik neki az asztalunk, pedig a legjobb helyen van, az ablaknál, fotózhatom a boromat a naplementében, nem hatja meg az örömöm. A pincérünknek méltatlankodik, hiába, nem cserélik el a helyünk, az ültetési rendet már egy hónapja megtervezték, figyelembe kellett venni az együtt utazó nagy asztaltársaságokat. A felszolgálónk megértően néz rám, megsajnál, extra kedvességgel kompenzál. Az Építész féltékenyen beszól neki, a fiú abbahagyja az udvarlást, a vacsora végéig karót nyelten sürgölődik körülöttünk. Biztos vagyok benne, hogy beleköpnek holnap a levesünkbe, de valójában az Építész megérdemli, azonban a rosszullét csak engem kerülget. Ráadásul ő nem szereti a levest.

A kabinban megint dúl-fúl, iszik, ahelyett, hogy rátérne a lényegre. Felajánlom, nyissuk ki az ablakot, ha fordítva, lábtól fekszünk az ágyon, és ő lesz alul, láthatja a csillagokat. Beindul az ötlettől, meg a szexi szobalány bodymtól. Magára ültet, csak félrehúzza a bugyit, úgy hatol belém. Csupán pár perce lovagolok rajta, mikor hörgő hangokat hallat, iszonyatos hangosan. Megrémülök, lemerevedem, azt hiszem, hogy rosszul van, nem kap levegőt, vagy ilyesmi. Lehet, hogy infarktust kapott? Leszállnék róla, de nem engedi, szorosan magához nyom, diktálja a tempót, hörög és üvölt. Mikor végre elmegy, gyorsan leugrom, és bezárom az ablakot, mielőtt a fürdőbe megyek. Hálát adok az Úrnak, hogy nincs erkély, ezt a ricsajt a környező szigeteken mindenki hallotta volna, még ránk küldték volna a parti őrséget, hogy gyilkosság történt.

Egy óra múlva az Építésznek megint kedve támad szexelni, de csak csukott ablaknál vagyok hajlandó. Egy este elég egy műsor. Látszólag élvezi, hangos, megint üvöltve megy el, mégis rögtön utána dühöng az ablak miatt, hiányolja a csillagokat. Én a bezárt függöny ellenére pontosan látom őket, és nem értem, hogy bírom ki még hat napig ezt a cirkuszt. A fürdőben csapkod és rugdalja fém borítást.

Reggel nyolckor csengetnek, köntösben nyitok ajtót. Az igazgató érkezett két biztonsági őr kíséretében. Megkér, hogy kilencig, a kihajózás előtt hagyjuk el a hajót, a saját és a többi utas biztonsága érdekében. Az Építész mögöttem hallgatózik, majd szokás szerint artikulátlanul üvölteni kezd. Ehhez nincs joguk, rengeteg pénzt fizetett az útért, most még extra költségbe is verik a bahamai szállodai tartózkodással meg a repülőjegy módosítással. Az igazgató higgadtan válaszol, erre tegnap éjjel kellett volna gondolnia, mikor felverte az egész hajót. Az ezernyolcszáz utasból nyolcszáz rémülten telefonált, a hétszázhatvanhat fős személyzet csak szentségelt. Az Építész hirtelen ránk csapja az ajtót, kizárva engem is a szobából. A biztonságiak egy master kártyával kinyitják az ajtót, és elvonszolják az Építészt, úgy, ahogy van, pizsamában. Az igazgató közli, kilencre küld egy londinert a csomagomért, és ha gondolom, pakoljam össze az úr holmiját is.

A pasid azért van, hogy a bugyidat tegye nedvessé, ne a szemed.

Ki fizeti a révészt? (bocs, a pincért)

Ki fizeti a révészt? (bocs, a pincért)

A viselkedéskultúra célja az emberek közötti kapcsolatok, a társadalmi élet szabályozása. Sűrűn változik, mert minden kornak, generációnak, vallásnak, népcsoportnak, sőt családnak is megvannak az illemszabályai. Az illem maga a jó modor, a kulturált viselkedés, amely eszköz, és bizonyos helyzetekben védelem.

Jelnek kellett volna vennem már azt is, hogy a Tinderen akadtunk össze. (Mumus társkereső). Meg azt is, hogy annak ellenére, hogy kábé huszonhárom percre laktunk egymástól, mégsem sikerült egyeztetnünk egy mindkettőnk számára elfogadható időpontot. Amikor nem jött össze a randi, egy hét is eltelt, mire újra jelentkezett. De most nem a jelekről szeretnék mesélni, főleg, hogy hiába szólalt meg a csengő a fejemben, mit csengő, Tel-Aviv-i légvédelmi sziréna, elnémítottam, levettem a hangot. Az újbóli felbukkanásakor a Világosító azzal győzködött, hogy igyunk meg egy pohárt bort, úgy emlékszik, a vöröset kedvelem. A fehér bort tisztán, a vöröset meg piszkosul szeretem. De ezt nem mondtam meg neki, főleg, miután nyomatékul, külön sorban leírta, ő fizeti.

Ekkor kellett volna lemondanom a randit, az a férfi, aki számára nem egyértelmű, hogy az első alkalommal, ha meghív valahova, felnőtt ötvenesként, neki illik fizetni, sosem lesz az én pasim. Mondjuk, szerintem később is neki kell rendeznie a vendéglői számlát, nem szeretnék olyan férfivel együtt lenni, aki nem tudja finanszírozni a vacsorám. Ha már a lakhatásomról, ruházkodásomról, autómról és a szépítkezésemről nem kell gondoskodnia, legalább az étkezésemről és a szórakoztatásomról néha-néha nem árt. Később, persze, egy-egy alkalommal, születésnapján, ünnepekkor, szívesen vendégül látom én is, de az első találkozón nem fizetek. Akkor inkább iszogatok a barátnőimmel, ott már kialakult a rendszer, hogyan fizetjük a cehhet.

De annyira szerettem volna már felnőtt férfi társaságában időzni, hogy lenémítottam a vészharangot. Egy teraszon ültünk, ő választotta a helyet, és a boromat is. Mindjárt lett témánk, nagyon jártas volt a szőlők levében, a palackok árát is feltűnően ismerte. Mivel én üres gyomorral nem bírok inni, túl hamar a fejembe száll, és első randin nem akartam tajt részeg lenni, a találkozó előtt bekaptam egy szendvicset. Hamarosan rendelt még egy pohárral, az idő telt, jócskán elmúlt vacsoraidő, érkezett a harmadik kör. Kedvtelve nézegette az bár étlapját, milyen színvonalasra dizájnolták, még a papír minősége is különleges. De nem kérdezte meg, kérek-e valamit. Rettentő éhes voltam. Ha egyedül vagyok, esetleg a barátaimmal, simán rendelek valami borkorcsolyát, de mivel kategorikusan kijelentette a bemutatkozásunk után, majd ő fizet, nem mertem. Korlátozva és rosszul éreztem magam. Igyekeztem rövidre zárni a társalgást, majd mikor elkísért félútig, s kiderült, hogy bringáját a bárnál hagyta, leszereltem, felesleges átgyalogolnia miattam a fél városon. Telefonszámot nem cseréltünk, és szerencsémre a török gyroszos még nyitva volt a sarkon.

Másik pasi, az Intrikus, ugyanaz a társkereső applikáció, ugyanaz a város. A főutcán sétálunk, megkér, navigáljam be egy bárba, ő először van itt, idegen neki a helység, inna már nagyon egy gin tonikot. Természetesen engem is meghív egy italra, bármire, amit szeretnék. Nem hagytam faképnél, előbújt belőlem a református jókislány, mégis miattam szakította meg az utazását. Kár volt, jöttem rá három gin tonik és egy pakli cigaretta után, úgy bűzlöttem, mint egy ócska kricsmi.

Aztán egy hét múlva szerelmes üzenet vár a facebookon egy újonnan visszaigazolt ismeretlen ismerős férfitől: Nagyon tetszel! Hosszú távú kapcsolatot szeretnék Veled, szívesen támogatlak anyagilag. Benne vagy?

Benne, nyakig.

 

Hölgyeim, azzá a férfivá váltunk, akihez hozzá akartunk menni.

Terézanyu meztelen

Terézanyu meztelen

A szemetesláda háztartásokban, irodákban, vendéglátóhelyeken használt, általában a megfelelő tisztíthatóság érdekében műanyagból készült, a szagokat és a nem kívánatos látványt elfedendő, valamilyen tetővel rendelkező edény. Minimum egy létezik belőle minden lakásban, de manapság a jó érzésű, szándékú emberek már szelektíven gyűjtik a hulladékot, legalább a papírt és a műanyagot külön szemetesbe teszik, hogy óvják a Földünk. Szóval a háztartási kukák előállítása jövedelmező üzlet lett, mindenki alapból hármat vesz.

De én nem ezen hulladékgyűjtő tárolókról szeretnék mesélni, hanem a lelki szemetesládákról. Azokról az embertársainkról, akiket azért keresnek meg mások, hogy gondjuk-bajukat elmeséljék nekik, legalább meghallgattassék a problémájuk, ha már megoldásra nem lelhetnek. Bár a mindig empatikus lelki szemetesládák eléggé gyakorlatiasok a bajok kiküszöbölése terén is. Mivel a botcsinálta terézanyuk harmóniában élnek magukkal és a világgal, a barátaik szeretnének részt kapni a szeretetükből, megértésükből, törődésükből. És néha nem csak a barátok kopogtatnak tanácsért.

Először arra gondoltam, úgy mesélem el, mintha velem történt volna ez a kaland, de naplónak nem hazudunk, legalább a blogunkban legyünk őszinték, másokhoz. Jelentkezett egyik régi ismerősöm Dohából, a Rolls-Royce kereskedő, (továbbiakban RR-díler), no, nem a társkeresőn, hiába kerültem vissza a húspiacra megint, hanem a whatsappon üzent. Először azt sem tudtam, ki írogat nekem, már töröltem a számát, vagy öt éve, még Kutyuska előtt beszéltünk utoljára. Sosem találkoztunk, mindig belengetett holmi egzotikus, méregdrága utazást a Maldív-szigetekre, Miamiba vagy legalább Londonba, de mint utóbb kiderült, oda mindig másokat vitt el, mi csak a virtuális szexig jutottunk. Soha nem derült ki, tényleg annyira gazdag-e, mint mondja, mert csupán boxerben és polóban láttam, egy ócska pléddel letakart ágyon. Ugyan fotókon mindig csodaszép öltönyökben feszített az autószalonban, meg a legújabb Rolls-Royce modellekben pózolt, de éppen annyira lehetett a tulajdonos fia, ahogyan állította, mint az utolsó sofőr, aki beáll a kocsikkal a helyükre a kiállító teremben.

Az udvarias körök után cseppet sem udvariasan megkérdeztem, mi a füttyöt szeretne tőlem. Azt állította, egyszerűen sokszor eszébe jutottam a napokban, mert lelki válságban van. (Szerintem meglátta a képemet a társkeresőn, mert túl gyakran vagyok onlájn.) Én mindig kedves voltam hozzá, és rengeteg tapasztalatom van férfiak terén. Felhívhatna elmesélni? Rábólintottam, regélt megállíthatatlanul. Újabban szeret kukkolni. Na, nem másokat, ne ijedjek meg, annyira nem zakkant, a saját csaját más férfiakkal. Eszméletlenül beindul tőle, mit gondolok, ő beteg? Nem, dehogy, persze kérdés, hogy a többiek tudják-e, egy fotelben üldögél-e mellettük, a farkát verve, vagy titokban folyik a dolog? Hát a barátnője tudja, az alkalmi pasik nem.

Először egy szállodában történt meg az eset, lakosztályt foglalt, rendeltek valamit a szobaszervíztől, közben elmentek zuhanyozni. Mikor kopogtak az ajtón, RR-díler a fürdőben maradt, a pincért a barátnő engedte be. Csupán egy törölközőt terített magára a lány, majd miután beengedte a fiút, hirtelen, lecsúsztatta magáról a törölközőt, mintha véletlenül esne le.

A továbbiakban így, meztelenül tett-vett, mintha mi sem történt volna. A pincér elrendezte az ételeket az asztalon, de közben folyamatosan a pucér nőt bámulta. Fogalma sem volt, hogy a lány nincs egyedül, RR-díler a fürdőben bujkál, és onnan leselkedik. A fiú többször közölte a nővel, bármiben a rendelkezésére áll, adott egy névjegykártyát, a privát mellékével, hogy csak őt keresse, ha szüksége lenne valamire. A bármiket mókásan hangsúlyozta, hogy korrekt legyen, abszolút udvarias, ahogyan egy ilyen színvonalú szállodától elvárható, de mégis félreérthető. Nyíltan kezdeményezni nem mert, féltette az állását. A nő végül megsajnálta és elengedte, felöltözetlenül.

RR-dílert nagyon felizgatta az eset, jobban, mint a korábbi szeretkezései a lánnyal. Bátorította, hogy folytassa a pincér becserkészését. Másnap a pincér telefonált, hogy átadhat-e a nőnek egy üveg ajándék pezsgőt, a szálloda ajándékát. RR-díler ismét elbújt a fürdőben, most zuhanyzás nélkül. A barátnő megint meztelenül nyitott ajtót, és szemtelenül megkérdezte a fiút, miért hozott két poharat. Abban bízott, hogy vele fogyasztja el a pezsgőt, flörtölt a fiú. A nő leheveredett a franciaágyra, közelebb intette a fiút, majd a lábfejével megtapogatta a nadrágjából kidudorodó farkát.

Te, én még ennyire keményen ágaskodó farkat nem láttam, jegyezte meg RR-díler, ennél csak az enyém lett keményebb, mikor a csajom megkérte, vegye elő a szerszámot, hadd nézze meg. A talpával masszírozta először, majd a lábfeje közé fogta, addig szorította, míg szökőkútként nem lövellt a lábaira. Aztán a barátnőm a puncijába öntötte a pezsgőt, és felszólította a fiút, nyalja fel, az utolsó kortyig. Minden nyelvcsapásra hangosan sikított, én majd megvesztem a fürdőben. Alig vártam, hogy elmenjen és kituszkolja az ajtón a palit, aztán én jól lerendeztem.

Mondd csak, vágtam közbe, végig szívattátok a szerencsétlent, szórakoztatok vele, és nem kapta meg a csajod? De, de, nyugi, az utolsó nap megdöngette. Ugyan elment három perc alatt, szóval megint nekem kellett befejeznem, meg azért tudod, az én farkam huszonhárom centis, azért az más érzés. Azóta gyakran játszottuk ezt, mikor Miamiban jártunk, és Párizsban is. Szerinted én beteg vagyok? Ismételgeti a kérdést, őszinte rémülettel a hangjában. Jaj, dehogy, még csak nem is együtt dugtátok meg a csajt. Itt az egyetlen kérdés az, szereted-e a barátnődet, mert esetleg akkor féltékeny lehetsz, nálatok, araboknál ez elég könnyen jön, és egy idő után, amikor már unod a játékot, nem hoz már izgalmat, megundorodhatsz a csajtól. Nem hiszi, hogy szereti, felelte. Akkor nincs itt hiba, mindenki jól szórakozott, neked állt a farkad, mint a cövek, a lány elélvezett, a másik pasi is megkapta, amire vágyott. Élvezd az életed, ma van.

Hálálkodott, tudta, hogy velem kell beszélnie. Nem is érti, hogy bírta ki ennyi ideig nélkülem. (Értsd, öt évről beszélünk, ezernyolcszázhuszonöt napról.) Ha velem beszél, mindig felizgul, mert az én agyam és fantáziám különösen beindítja, nincs is még egy ilyen nő a világon. Küldjek már néhány friss képet magamról, tudom, ugye, mennyire imádja a fenekem. Megveszik a nagy seggekért. Találkozzunk már végre, de csak valami meleg helyen, nem Londonban, én sem szeretem a hideget, meg megérdemlek egy kis napsütést meg tengeri sót. Majd megnézi a naptárát, mit tehet az ügy érdekében.

Azóta kétnaponta jelentkezik, főleg ha szabadnapos és unatkozik. De öt éve is ezzel az elhatározással felejtkezett meg rólam.

Az én lelki társam a szénhidrát.