Torzulás

Torzulás

Nem tudom, mennyi ideje állhatok itt, de szerintem több mint egy órája. Már fázom is, csupa lúdbőr a testem, remegek, meg viszket a fenekem. Nem merem megvakarni, egyáltalán, mozognom sem szabad, mert akkor ordítani kezd velem a fényképész. Talán a remegés nem olyan feltűnő. Néha idejön hozzám, és megigazít. De nem fog meg, ahogyan más férfiak teszik velem gyakran, például az a festő, akinek legutóbb modellt álltam. Ő is állandóan beállított, így mondta, de közben minduntalan végigsimított a mellemen és a combomon. Meg benyúlt a lábam közé. A végén hagytam, mert megmagyarázta, műalkotást csinál belőlem, mindenki bennem gyönyörködik majd. Nem élveztem vele, öreg volt, lihegett, és gyorsan végzett. És igen, mindenki az én testemben gyönyörködik. A bankigazgatóék szalonjában függök a falon mint Aphrodité, de az istennő feje a ház asszonyáé. Most az összes vendég őt akarja, mert titokban megsúgja nekik, kit ábrázol valójában a kép. Persze megdöbbennek, mikor kicsomagolják a selymeiből és a fűzőjéből, de akkor már mindegy. Ezt a mostani munkát nem akartam vállalni, de újabban annyira keveset fizetnek a tánckarban, hogy még a szobám bérére sem elég. A Le Sourire-t rengetegen olvassák, híres leszek, ezzel győzködött a magyar fényképész. Vajon a báró is járatja a magazint?, kérdeztem vissza. Most bizonyára megveszi, akkora lesz körülötte a hírverés, válaszolta. Tulajdonképpen ezért vállaltam el, a báróért. Hogy észrevegyen végre, és ne csak Colette-nek rendelje a pezsgőt a mulatóban. A tánckar második sorából nehéz kitűnni, hiába emelgetem magasra a lábam, egészen a fejem fölé, és feleslegesen vágtam ki teljes hosszában a bugyogómat, a báró még a csíptetőjével sem lát el odáig. Rövidre nyírt, fehér szakállat hord, rengeteg pénze van és hat gyereke. Most majd felhívja a szerkesztőséget, és megkérdezi, ki az a gyönyörű lány a képeken. Meghív vacsorázni, lakosztályt bérel nekem egy hotelben, és másnap elvisz vásárolni, hogy megfelelő legyen a toalettem. Na, végre mozoghatok, a másik oldalról szeretné a beállítást, onnan jobbak a fények. Ahogy nézem, így szemből a tükörben, kicsit puffadt a hasam, lehet, hogy viselős vagyok, már négy napja nem jött meg a bajom. Nem szeretném angyalcsinálóra költeni a pénzt, amit ezzel a modellkedéssel megkeresek. De talán nem is gond, ha terhes vagyok, a báróval elhitetem majd, hogy az övé. Szereti a gyerekeket, életem végéig kitart bennünket. Remélem, ügyes ez a fiú, és gyönyörű leszek a képeken.

Másokról

Vakáció? óó

Vakáció? óó Ilyen még sosem történt, hogy hiába csörgött az óra, barátom, Herceg, nem kelt fel. Lesz ne mulass, ha elkésik edzésről! Az edző dühös lesz rá, a végén még plusz két kört futhat. Talán áttették a hajnali tréninget másik napra? Nem...

Interjúk

Interjúk  PRAE-benVoilamode-banLibrariusonELLE-benKönyv7-benLIFE.hu-nMarie Claire-ben

Repülj, repülj, szőnyeg!

Repülj, repülj, szőnyeg! Kuszkusz óvatosan somfordált be gazdája szobájába. Először bumfordi fejét dugta be a résen, majd mancsával meglökte az ajtót. Döbbenetére Herceg a padlón térdelt, ütemesen előre hajladozott. Közelebb lépett, és megszagolta...

Tollasbál

Tollasbál Egy holdvilágos éjszakán, amikor hangosan muzsikáltak a tücskök, Kuszkusz beosont Herceg szobájába. Kuszkusz, a fekete-fehér foltos perzsacica és Herceg már hét éve barátok voltak, a kisfiú szülei akkor vették a macskát, amikor megtudták,...

Pálcikaember vs kockahas

Pálcikaember vs kockahas Herceg általában pálcikaembereket rajzolgatott a füzetei szélére, még rajzórán is. Amikor ovis volt még napsárga koronát is varázsolt az emberke fejére. Leginkább azért pálcikát, mert mást nem tudott, és ő tényleg ilyen...

A léghajó

A léghajó Herceg ötéves lett, hogy telik az idő! Mama megengedte neki, hogy szülinapi bulit rendezzen a kertjükben. Várjátékot terveztek, ahol a fiúk lovagok, a lányok pedig királykisasszonyok lesznek, akiket meg kell menteni a gonosz sárkánytól. A...

Az elveszett álmok

Az elveszett álmok Amikor Kuszkusz, a fekete-fehér foltos perzsacica bedugta bumfordi, mackóforma fejét Herceg szobájának ajtaján, hétéves gazdája éppen egy hátizsákba pakolt.- Hova készülsz? Mész a nagymamádhoz? – kérdezte a cica.- Jó lenne! –...

Kuszkusz és a repülés

Kuszkusz és a repülés Kuszkusz, a fehér-fekete foltos perzsa cica, leginkább nagy, bolyhos fonalgombolyagra hasonlít. Gazdája Herceg, egy négyéves kisfiú. Herceg szobája ma még a szokásosnál is rendetlenebb, ruhák és játékok állnak nagy kupacokban....

A fogtündér látogatása

A fogtündér látogatása Hét órakor Herceg kiment a fürdőszobába, hogy megmossa a fogát, mielőtt Mama mérges lesz. Reggelente Mama nagyon ideges volt, kapkodott, sürgette Herceget, igyekezzen már az öltözéssel, nehogy megint elkéssenek az óvodából....

Torzulás

Torzulás Nem tudom, mennyi ideje állhatok itt, de szerintem több mint egy órája. Már fázom is, csupa lúdbőr a testem, remegek, meg viszket a fenekem. Nem merem megvakarni, egyáltalán, mozognom sem szabad, mert akkor ordítani kezd velem a...

Fejetlenség

Fejetlenség Már csak tizenhét órám van, hogy kitaláljam, miként tudom bedugni a fejem a bőröndbe. A többi testrészem begyömöszölését az elmúlt két nap alatt tökélyre vittem, csupán harminckilenc másodperc kell hozzá, hogy belehajtogassam magam a...

Purgatórium (ajánló Sofi Oksanen Tisztogatás c. művéhez)

Purgatórium (ajánló Sofi Oksanen Tisztogatás c. művéhez) Kedves barátnőm, mikor megismerkedtünk az ulpánon, rögtön nagyon szimpatikusnak találtalak. Később elmesélted, észt vagy, férjeddel és kislányoddal vándoroltatok ki Tel-Avivba. Nem értettem,...

Óda a sovány tejhez (ajánló Erlend Loe Doppler c. regényéhez)

Óda a sovány tejhez (ajánló Erlend Loe Doppler c. regényéhez) Mikor kézbe vettem a könyvet, összezavarodtam. Úgy néz ki, mint egy doboz tej. Az a másfél százalékos zsírtartalmú, amelyikből én is szívesen vásárolok, ráadásul a könyv belső borítóján...

Olvasónapló Elif Safak Szerelem c. regényéről

Olvasónapló Elif Safak Szerelem c. regényéről Az élet fejjel lefelé(Elif Safak: Szerelem c. regényéről) Amikor megtaláltam a könyv fülszövegét a neten, nem keltette fel az érdeklődésemet, a címet is túl direktnek és közhelyesnek találtam. Pár nap...

Minden nap számít (Hosszú Katinka könyvéről)

Minden nap számít (Hosszú Katinka könyvéről) Hosszú Katinka A magyar Iron Lady, Toos Sports Agency Kft, 2014., 256. oldal, 3999 Ft Mivel a fiam kétéves kora óta úszik, (gyakorlatilag hártyák nőttek a lábujjai közé), természetesen mi is elmentünk a...

Szégyenlős előbújásért leszbikus irodalmi díj

Szégyenlős előbújásért leszbikus irodalmi díj Emma Donoghue: Hétpecsétes titok ( The Sealed Letter) – Alexandra Kiadó, 2013. – fordította Csonka Ágnes – 455 oldal, ragasztott kötött védőborítóval – ISBN : 9633571668 A szobát olvastam elsőként Emma...

A rémeink hozzánk tartoznak

A rémeink hozzánk tartoznak Majoros Nóra Rém a szobádban c. mesekönyvéről Móra Könyvkiadó, 2014., ára 1999 Ft Majoros Nóra könyve, a Rém a szobádban, elegáns, kemény borítójú füzet, kevés, a lapon feltűnően elhelyezett, nagy betűs, jól látható...

Isten sem öl mindig tisztán – könyvkritika

Isten sem öl mindig tisztán – könyvkritika Jászberényi Sándor: Az ördög egy fekete kutya, Kalligram Kiadó, 2013. Jászberényi Sándor novelláskötetében az ördög egy fekete kutya képében halált osztogatva végigrandalírozza a világot, megfordul...

Lefeküdni vagy nem lefeküdni?

Lefeküdni vagy nem lefeküdni? Miután befejeztem Helen Fielding Bridget Jones sorozatának harmadik részét, megnyugodtam, nem vagyok ufó, az elfogyasztott 3257 kalória, 2 egység alkohol (két pohár esti vörösbor), az utolsó zsákolás óta eltelt három...

Kurdnak lenni más hazákban

Kurdnak lenni más hazákban Elif Shafak írónő emigráns török szülők gyermeke, Strasbourgban született, Madridban, Londonban nőtt fel, élt Isztambulban, Bostonban, Michiganban, Arizonában. Könyveit angolul írja, valódi „léggyökeres növény”,...

Pál Dániel Levente: Az Úr nyolcadik kerülete

Pál Dániel Levente: Az Úr nyolcadik kerülete Őszinte kíváncsisággal kezdtem bele a könyv olvasásába, mivel a Facebookról ismertem már korábban a szövegek nagy részét. Az anekdotikus, városi legendák meg-megjelentek a Pesten hallottam csoportban,...

Bozgor – kritika Makkai Flóra Ágnes Fő u. 4. c. regényéről

Bozgor - kritika Makai Flóra Ágnes Fő u. 4. c. regényéről „Hazamegyek” – biztatja magát Zsófi, Makkai-Flóra Ágnes Fő utca 4. című regényének főhőse. A Fő utca Budán van, ő pedig Kolozsváron él, ahol mindenki Szofinak hívja. Ahol az iskolai füzetbe...

A lottón nyerni sokkal nehezebb, mint ez a munka

A lottón nyerni sokkal nehezebb, mint ez a munka (Tallér Edina: A negyvenkettedik széken ülő nő c. drámakötetéről) Nem igazán divat ma drámát olvasni. Mindenkinek elege lesz a középiskola folyamán a Rómeóból, meg Az ember tragédiájából, nem elég,...

Rókavadászat, életre, halálra

Rókavadászat, életre, halálra Szőcs Henriette(Durica Katarina Városi rókák c. regényéről) Brüsszel Belgium fővárosa, a pisilő fiú (Manneken Pis), az Európai Unió és a NATO székhelye, csupa csillogás, jólét, elegáns fogadások és politikai játszmák...

A jósnő

A jósnő   Sohasem szerettem a jelmezeket, már kislánykoromban se öltöztem be a farsangon. A Janinak sem voltam hajlandó felvenni az ápolónő hacukát, visszaküldtem a ruhát az üzletbe. Nem adták neki vissza a pénzt, le kellett vásárolnia,...

Szárnyak

Szárnyak   A Karlsplatzon szálltak le, fázósan léptek ki a metró fülledt melegéből. Gyorsan kisfia fejébe nyomta a szőrmés usánkát, és segített felhúzni a kesztyűket. Az apró ujjak nem akarták megtalálni helyüket. Észrevette, a világosszürke...

Hazám, hazám

Hazám, hazám   Interneten keresgélek, ráakadok a Hazám, hazám-ra Simándy előadásában. Végighallgatom, megborzongok. Észreveszem, hogy Domingo is énekli Bánk áriáját. Magyarul szól a dal, mégsem az igazi, pedig Placidót imádom, gyönyörű hangja...

Alterego

A történet 1919-ben játszódik Palesztinában. Ludvig Grey, a jóképű, diplomata férj titkos célja a két éve Egyiptomból eltűnt feleségének, Lizzynek, felkutatása, kiszabadítása. Az egzotikus tájakon játszódó cselekmény során felbukkannak szélhámosok,...

Ősképcsarnok

Ülnek a tornácon, két férfi, egy fiatal meg egy öreg. Mire jó egy vénember, miért kellett átélni háborút, zsidóüldözést, kivándorlást, kommunista diktatúrát, szibériai fogságot, ha a végén úgyis megöregszünk, csupán porfogóvá válunk? Olyanok ezek a...

A hűség a kutyáknak való

Hogyan lesz az örökösen másokat pátyolgató, támogató nőből tökéletes szexturista? Adott egy nő, aki elhatározta, hogy boldog lesz. Mert az jót tesz az egészségének. Különben is annyiszor ráfázott már. Nem gyámolítót keres, nincs szüksége senkire,...

A török brigadéros

1686. ​A több mint százötven éve tartó magyarországi török uralom a végéhez közeledik. Abdurrahmann pasa már igen idős. Utódja nincs. Egyetlen fiát a pestis ragadta el egy hadjárat során. Fatima, a hárem első asszonya ezt soha nem tudja...

Másokról

Másokról Recenziók Rókavadászat, életre, halálra Bon voyage - kritika Csicsek Anna Homo ferroviatus c. útirajzáról A szerelem nem gyom - ajánló O. Braithwaite Hugicám, a sorozatgyilkos c. könyvéről Lottón nyerni sokkal nehezebb, mint ez a munka -...

Írásaim

Most először VOLT irodalom (Litera.hu) A hadsereg novellában, képregényben (Honvedelem.hu) Irodalmi pályázatok díjkiosztója (Honvedelem.hu) Győri Antológia Kör szépirodalmi pályázatának eredményhirdetése (gyoriszalon.hu) Győri Antológia Kör...

A brigadéros szeretője

Eljátszottunk már a gondolattal, hogy mit csinálnánk, ha kiderülne, az eddig édesapánknak, édesanyánknak hitt emberek nem is a vér szerinti szüleink? Juszuf életét fenekestől forgatja fel a hír, egyszerre hagyja ott családját, Istenét, és kezdi...

Kulcslyuk

Kukkol. Leskelődik. Kukucskál. Fürkész. Megfigyel. Nevezzük bárhogy, Szőcs Henriette egy kötetnyi novelláján keresztül mutatja meg, hogyan bomlik ki egy elcsípett beszélgetésből, reggeli kávé mellett elolvasott hírből vagy elkapott rádiófoszlányból...

Életrajzírás

Életrajzírás Az életed egy regény? Jobbnál jobb sztorik történtek meg veled, amit szeretnél megosztani a világgal, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá, hogyan öntsd szavakba? Segítek! Egyedi, személyre szabott ajánlatért keress...

Másokról

Másokról

Recenziók

Rókavadászat, életre, halálra

Írásaim

Most először VOLT irodalom (Litera.hu)

A hadsereg novellában, képregényben (Honvedelem.hu)

Irodalmi pályázatok díjkiosztója (Honvedelem.hu)

Győri Antológia Kör szépirodalmi pályázatának eredményhirdetése (gyoriszalon.hu)

Győri Antológia Kör szépirodalmi pályázatának eredményhirdetése (kisalföld.hu)

Alteregó részlete (olvassbele.hu)

Interjú a Prae-ben (prae.hu)

A műfordító blogbejegyzése A madárevő recenziójáról (muforditoblog)

Csillagszálló 2011/2 számának ajánlója (irodalmijelen.hu)

Irodalmi Sátor 2011, VOLT-fesztivál, 1. nap (prae.hu)

Interjú Tallér Edinával (irodalmijelen.hu)

Nyírán Ferenc recenziója az Alteregóról (olvassbele.hu)

Alteregó 8. fejezetének részlete (olvasoterem.com)

Véda ajánlója az Alteregóról(moly.hu)

Recenzió az Alteregóról (olvasoterem.com)

Felnőtt könyvek TOP10 (dabasikonyvtar.hu)

Magyar Írószövetség 46. irodalmi pályázatának díjátadója (honvedelem.hu)

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség 46. irodalmi pályázatának díjátadója (kormany.hu)

Recenzióm Elif Safak Szerelem c. regényéről a Bárkán (barkaonline.hu)

A Magyar Kultúra Napja Hatvanban, beszélgetőtársaim Pósa Zoltán, Király Kornélia és Tompa Z. Mihály (hatvanonline.hu)

Mészöly Ági olvasónaplója az Alteregóról (meszolyagi.hu)

Mindennaposcsodak 2011-es könyvlistája (mindennaposcsodak.blogspot.com)

Rímes kávé, 2012.03.07. (kisalfold.hu)

Inspiráló nők 2012 – jelölés az ÉVA-díjra (evamagazin.hu)

Az év inspiráló nője 2012 – díjátadó (evamagazin.hu)

Papp Kata illusztráció a Csodaceruzában (papakata.blogspot.com)

A KULTER ajánlója a Csillagszálló Felejtő számához (kulter.com)

Gödöllői Irodalmi Díj 2012 – díjkiosztó (godollo.hu)

Gödöllői Irodalmi Díj 2012 nyertes írásai (gvkik.hu)

Átadták az irodalmi díjat (godolloi-hirek.hu)

Sokat köszönhetek Kukorellynek – Mészöly Ági interjúja (infogyor.hu)

Tiszteletbeli pesmerga amerikai felolvasó körúton – interjúm Jászeberényi Sándorral (librarius.hu)

Pompás íz – interjúm Kerékgyártó Istvánnal (librarius.hu)

Nők, futball, szöveg – interjúm Kukorelly Endrével (librarius.hu)

Politika esete a farkatlan cicával – interjúm Oroszi Babettel (librarius.hu)

Interjú a Szószerelő projektről (librarius.hu)

Gyöngyhalász kézirat-válogató (napigazdasag.hu)

Gyöngyhalász kézirat-válogató (artnews.hu)

A Győri Szalon tudósítása az Ősképcsarnok bemutatójáról

Szerelem, család és házasság – kritika az Ősképcsarnokról 

Hogyan tud kitörni egy nő a megalázottságból? – librarius.hu kritikája az Ősképcsarnokról

A legjobb könyvek az év végére (24.hu)

Henriette (2015) – ajánló az Újpesti Naplóban

5 nő, akiket a férfiak is olvasnak (Elle Magazin)

A hűség a kutyáknak való (voilamode.blog.hu)

Az agy a legfontosabb nemi szerv – ajánló a librarius.hu-n

Ezt faljuk mi – a Femcafe ajánlója

Egy szexturista feljegyzései – Durica Katarina kritikája

Librarius. hu interjúja

Menj azután, ami libabőrössé tesz – az Elle interjúja

Érzéki kalandozás – a Könyv7 interjúja

24.hu kritikája

Blikk.hu ajánlója

A hűség legális még egyáltalán?

Life.hu interjúja

Véda kritikája A hűség a kutyáknak valóról

Véda kritikája A török brigadérosról

Marie Claire interjúja

Kutyuska

Karantén

Karantén

eredeti jelentésében egy olyan hely, ahol a fertőzött személyeket helyezik el. Mivel teljesen el van zárva a külvilágtól, ezért a bent található...

Senki többet, harmadszor

Senki többet, harmadszor

A fétis egy olyan tárgy, amely a szexuálisan kívánt személy testrésze, ruházata vagy dolga, amely a kóros hajlamú személy nemi vágyát előidézi vagy...

Bakancslistás crusing

Bakancslistás crusing

A cruising angol kifejezés, jelentése hajókázás, hajós körutazás. Tulajdonképpen egy életstílus, ahol gazdag emberek látszólag céltalanul utazgatnak...

Terézanyu meztelen

Terézanyu meztelen

A szemetesláda háztartásokban, irodákban, vendéglátóhelyeken használt, általában a megfelelő tisztíthatóság érdekében műanyagból készült, a szagokat...

Beetetés

Beetetés

Gyermeknek nevezzük a közeli hozzátartozók közül az egyenesági leszármazót. A gyermek elsősorban családi, rokonsági státust jelent. A szó jogi...

Hímpor

Hímpor

Mr.Bond olyan hirtelen bukkant fel, ahogyan eltűnni szokott. Dubajozásunk után, amikor szerelmet vallott nekem, már a szerencsésen landoltam otthon...

Epres gumi

Epres gumi

Önre nem kötelezők a kaszinói szabályok… ön asszony. (Krúdy Gyula) Olyan, írásban rögzített vagy valamely szokáson alapuló rendelkezés, elv, amely...