Kukkol. Leskelődik. Kukucskál. Fürkész. Megfigyel.
Nevezzük bárhogy, Szőcs Henriette egy kötetnyi novelláján keresztül mutatja meg, hogyan bomlik ki egy elcsípett beszélgetésből, reggeli kávé mellett elolvasott hírből vagy elkapott rádiófoszlányból egy történet. Emberek sorsa, korokon és országokon átívelő életek részletei gondolkoztatják el, ébresztik rá az olvasót kis- és nagyobb életigazságokra. Férfiak és nők, szülők és gyerekek, épülő és széthulló jövő, szeretők és árulók, csalások és csalódások, test és lélek követelőzéseivel szembesülünk a novellákban. Szókimondó és elgondolkodtató, hol megmosolyogtató, hol felkavaró és megindító. Pont mint az életünk.
Lessünk be ezekbe a feszesen megírt, humort és fűszereket egyaránt tartalmazó világokba!
Kritika
„Köznyelvihez közelítő vagy magazin-stílusban megírt, frappáns és gördülékeny mondatokból bomlanak ki a mindennapi vagy éppen különleges történetek. Térben és időben hatalmas távolságokat járunk be a könyv oldalain, késő-középkori életképet ugyanúgy találunk, mint napjaink közel-keleti, multikulturális helyszínein játszódót. Az írások íve nagyjából hasonlít egymásra, mindegyik tartogat a végén egy meglepő, vagy meglepőnek szánt csattanót. Néhány tárca szótárszerű szómagyarázattal indít, hogy aztán az épp hogy tisztázott kifejezésnek egészen más jelentést adjon. Néha a fordulatok kiszámíthatóak talán, néha nagyobb csavart várunk, de rá kell jönnünk, hogy az író sokszor az orrunknál fogva vezet minket, és épp a nagy, elegáns, teátrális megoldások hiányával piszkálja az olvasót – nem akar hatalmas irodalmi hatással orrba verni minket, megelégszik azzal, ha kedvesen megcsiklandozza a nózinkat.”
Mészöly Ági, librarius.hu
Beleolvasó - Torzulás
Nem tudom, mennyi ideje állhatok itt, de szerintem több mint egy órája. Már fázom is, csupa lúdbőr a testem, remegek, meg viszket a fenekem. Nem merem megvakarni, egyáltalán, mozognom sem szabad, mert akkor ordítani kezd velem a fényképész. Talán a remegés nem olyan feltűnő. Néha idejön hozzám, és megigazít. De nem fog meg, ahogyan más férfiak teszik velem gyakran, például az a festő, akinek legutóbb modellt álltam. Ő is állandóan beállított, így mondta, de közben minduntalan végigsimított a mellemen és a combomon. Meg benyúlt a lábam közé. A végén hagytam, mert megmagyarázta, műalkotást csinál belőlem, mindenki bennem gyönyörködik majd. Nem élveztem vele, öreg volt, lihegett, és gyorsan végzett. És igen, mindenki az én testemben gyönyörködik. A bankigazgatóék szalonjában függök a falon mint Aphrodité, de az istennő feje a ház asszonyáé. Most az összes vendég őt akarja, mert titokban megsúgja nekik, kit ábrázol valójában a kép. Persze megdöbbennek, mikor kicsomagolják a selymeiből és a fűzőjéből, de akkor már mindegy. Ezt a mostani munkát nem akartam vállalni, de újabban annyira keveset fizetnek a tánckarban, hogy még a szobám bérére sem elég. A Le Sourire-t rengetegen olvassák, híres leszek, ezzel győzködött a magyar fényképész. Vajon a báró is járatja a magazint?, kérdeztem vissza. Most bizonyára megveszi, akkora lesz körülötte a hírverés, válaszolta. Tulajdonképpen ezért vállaltam el, a báróért. Hogy észrevegyen végre, és ne csak Colette-nek rendelje a pezsgőt a mulatóban. A tánckar második sorából nehéz kitűnni, hiába emelgetem magasra a lábam, egészen a fejem fölé, és feleslegesen vágtam ki teljes hosszában a bugyogómat, a báró még a csíptetőjével sem lát el odáig. Rövidre nyírt, fehér szakállat hord, rengeteg pénze van és hat gyereke. Most majd felhívja a szerkesztőséget, és megkérdezi, ki az a gyönyörű lány a képeken. Meghív vacsorázni, lakosztályt bérel nekem egy hotelben, és másnap elvisz vásárolni, hogy megfelelő legyen a toalettem. Na, végre mozoghatok, a másik oldalról szeretné a beállítást, onnan jobbak a fények. Ahogy nézem, így szemből a tükörben, kicsit puffadt a hasam, lehet, hogy viselős vagyok, már négy napja nem jött meg a bajom. Nem szeretném angyalcsinálóra költeni a pénzt, amit ezzel a modellkedéssel megkeresek. De talán nem is gond, ha terhes vagyok, a báróval elhitetem majd, hogy az övé. Szereti a gyerekeket, életem végéig kitart bennünket. Remélem, ügyes ez a fiú, és gyönyörű leszek a képeken.
Beleolvasó - Fejetlenség
Már csak tizenhét órám van, hogy kitaláljam, miként tudom bedugni a fejem a bőröndbe. A többi testrészem begyömöszölését az elmúlt két nap alatt tökélyre vittem, csupán harminckilenc másodperc kell hozzá, hogy belehajtogassam magam a ládába. Először leülök, a lábam a fenekem alatt van. Aztán elfordulok oldalra. Majd a törzsem mellé szorítom a karom. Egyszerűnek tűnik, de próbálják csak ki! Nekem háromszor kiszakadt a papundekli alja, úgy rajzszögeztem vissza, most össze-vissza karistolják a bőröm a szögek. De mit kezdjek a fejemmel? Arisztid azt ígérte, elvisz magával asszisztensnek, ha bele tudok mászni a ládába. Szerinte elég csinos pofikám van hozzá, és a testem formás. Erről manuális vizsgálattal is meggyőződött, így mondta, manuális. Elmagyarázta, hogy kézzel végzettet jelent. Felénk otthon ezt csöcsörészésnek hívják. Bár kigombolta az alsó ingem, és benézett alá, szóval nemcsak a kezével vett méretet a mellemről, hanem a szemével is. Majd megkérdezem tőle, akkor ezt hogy hívják pontosan. Azért volt rá szükség, hogy megtudjuk, jó lesz-e rám az előző lány kosztümje. Nagyon tetszik, piros selyem, sok arany szalaggal meg fliterrel, ugyan van a felső részén valami sötétebb vörös, kemény folt, de majd kimosom, remélem, kijön belőle. Éjfélkor találkozunk a hídnál, akkor indulnak tovább, felvesz a kocsijába, ha beleférek a bőröndbe. A sátor oldalára rámázolták, a varázslatos bűvész, Arisztid, megérkezett Budapestről. Megkérdeztem tőle, merre van Budapest, azt válaszolta, valahol Európában, az óceán másik felén. Ő még sohasem járt arra, Houstonban született, és Jamesnek keresztelték a szülei, de a nagy mágus, Houdini is magyar származású, rá szeretne hasonlítani. Az egy egzotikus ország, óriási pusztaságokkal, ahol férfiak szoknyában nyargalásznak gyönyörű, vad lovakon, chilipaprikát esznek és nőket rabolnak maguknak. Szerintem csak kitalálta, főleg a szoknyát. Arisztid az egyik szomszédjától kölcsönözte a nevet, és a férfi megtanította egy magyar mondatra is, hodvad? Azt jelenti, hádujudú. Elkértem Smith tanítótól az atlaszát, de a térképen csak Bukarestet találtam. Lehet, hogy elnyomtatták? Mindegy, a lényeg, hogy én leszek az Arisztid és a fej nélküli lányból a fejnélküli.
