Ősképcsarnok

Lajos (1938)

Nagyot reccsen a deszkaküszöb, ahogy rálép, talán szú rágta meg a fát. Az orvos óvatosan becsukja maga mögött a szobaajtót. Újból lenyomja a kilincset, hogy ellenőrizze, véletlenül se maradt nyitva az ajtó, ne hallhassa a beteg, amit a várakozóknak mond. Lajost tegnap átköltöztették a hátsó szobából ide, az elülső traktusba. Felesége, Etel nyugalmat akart neki, elzárni a gyerekek zsivajától, meg elkülöníteni őt, nehogy megfertőzze a többieket. Etel nővére már két napja mondogatta, hozzák ide szüntelen köhögő sógorát, de húga irtózott ettől a szobától. Itt ravatalozzák fel a holtakat.

Lajos egyedül a tisztaszobában lehet magában. A hálóban öt ágy sorakozik, középen dupla, diófából készült a szülőknek, a fal mentén három keskeny sezlon. A diógyökér hálóbútort nászajándékként rendelte Etelkának a férje, két éjjeli- és egy háromajtós szekrény tartozott hozzá. Egy üszőt fizetett érte az asztalosnak. Mikor felrakták a szekérre, a mester megpaskolta a faragott támlát, és röhögve közölte, ezen aztán virgonckodhatnak, egyhamar nem esik szét. Az eltelt tizenöt esztendőben eresztékei nem lazultak meg, masszívan állt. A régi, kis vályogházban olyan szűk volt a szobájuk, hogy az akasztós a folyosóra került. Így a fedett tornácon csak oldalazva közlekedhettek, két ember bajosan fért el egymás mellett. Lajos a szekrény mellett mindig szorosan hozzásimult feleségéhez, belecsípett gömbölyű hátsójába. Az asszony tizenöt év házasság után is belepirult, ha rágondolt.

Az éjjeliszekrények sem fértek el az ágy mellett, sokáig a kamrában álltak egymásra pakolva. Most az egyik fedőlapján kerek mélyedések látszódnak a négy láb helyén. Etel mindkettőre csillagmintás terítőt horgolt, piros szegéllyel. Elfedi a lyukakat.

Felépült az új ház régi mellett, befért a hálóba az összes szobabútor, csinosan elhelyezték a bölcsőt is. A tartót az asztalos készítette, a kosarat az öreg béres fonta fűzfavesszőből. Mikor a gyerekek kinőtték, ruháskosárnak kezdték használni, a vasalásra váró ruhát tartották benne. A szolgáló párszor megjavította, a régi, száraz, töredezett vesszőket újakra cserélte, ilyenkor a friss, világos vesszők mintákat rajzoltak rá. Végül már nem volt értelme foldozgatni, felhajították a padlásra. Egy októberi napon Lajos a kiterített, száraz diót akarta összeszedni, hogy törjön belőle a kalácshoz. Ott találta macskájukat a bölcsőben, bevackolódva, három vaksi kölyökkel a hasán. Mindegyik gyereknek jutott egy cica.

Hiába rendezgették a bútorokat, a tágasság megszűnt, Etel elsőként ikreket szült. A két lány akkora volt csupán, mint a konyhaasztalon álló petróleumlámpa cilindere, elfértek egymás mellett a kosárban. Lajos szaladt a mesterhez, rendelt egy tisztességes diófa kiságyat kettőjüknek. Előbb elkészült, minthogy a lányok kinőtték volna a bölcsőjüket. A kosár mellé tették, egy darabig kerülgették a szobában, minduntalan nekiütköztek az ágy sarkának, Etel lábszárán kék-zöld foltok tarkállottak.

Szekeres doktor kezet szeretne mosni, Etel után megy a konyhába. Az asszony ujjnyi meleg vizet tölt a porcelánlavórba. Az orvos feltűri ingét, majd akkurátusan beszappanozza tenyerét és karját könyékig. Hosszú, nőies ujjai vannak, bőre valószínűtlenül fehér, alkarját vöröses pihék borítják. Megpróbálja a kevéske vízzel leöblíteni a szőrökre tapadt habot. Sokáig szöszmötöl, Etel közben tartja a keményített, monogramos kéztörlőt, és meredten bámulja a virágokat a lavór alján. Nem néz a férfire, nehogy kérésnek vegye a tekintetét. Nem szeretné hallani az ítéletet. Imádkozni kezd, keskeny szája finoman megrándul közben.

Tizenkét éve is így imádkozott. Szekeres doktor a régi ház első szobáját bérelte, agglegényként Etel anyósa főzött rá. Az orvos segédkezett a lányok születésekor, másnap reggel, két karika kolbász között figyelmeztette Örzse nénit, jobb lenne a kicsiket mielőbb megkeresztelni, mégse pogányként hagyják el ezt a világot. Az öregasszony früstök után szaladt a paphoz, megegyeztek, a vasárnapi istentiszteletet követően megtartják a keresztelőt. Furcsa ünnepség volt, Etel hátát párnákkal polcolták fel, hogy legalább ülni tudjon az ágyban. Karjában tartotta a két óbégató csöppséget. A fiatalabbat nagyanyja után Erzsébetnek nevezték el, a farral született idősebb Eti lett. Az asszony megfogadta magában, ha lánya életben marad, sohasem szólítja Etelnek.

Örzse néni megfőzte az ünnepi húslevest. Megkopasztott egy vén tyúkot, azt, amelyik már csak négynaponta pottyantott tojást. Nem kár érte. A szárnyas sokáig rotyogott a húslében, hogy ne legyen rágós, aztán az öregasszony megtöltötte kenyeres-májas töltelékkel, fűszernek tépett hozzá egy kis lestyánt a konyhakertben. A tyúk fényes pirosra sült, a pap, Szekeres doktor és Lajos még délután négykor is a konyhaasztalnál ültek, az ikrek egészségére koccintottak Ezerjóval.

Akkor Etel jól imádkozott, a picik átkerültek a rácsos ágyba. A szüreti mulatság után is hallgatott rá az Úr, mikor férje falujából hazafelé zötykölődtek a lovas kocsin. A háromórás úton egy szót sem szólt, hiába kérdezgette anyja, hogy érezte magát a bálon, csak kurta igennel-nemmel válaszolt. Hála az égnek, nővére, Juliska szüntelen vőlegényét dicsérgette. Szüleiket győzködte, kellett is, nem szívesen adták lányukat egy kilencgyerekes família fiához. Hiába voltak nagygazdák, a vagyon felaprózódott a hat fiú között. Most mesélje el, hogy ő meg a fiatalabba szerelmes? Persze lehet, a legény nem gondolja komolyan, csak jól esett tánc közben megszorongatni az idegen lányt. A többiek azt mesélték, sok helyre udvarolgatott már, de aztán egyiket sem vette el. Etel mégis azért könyörgött, látogassa meg őket Lajos.

A két fivér három hét múlva, vasárnap délután érkezett hozzájuk, egy régi szekéren, amivel hét közben szénát szállítottak az állatoknak. Letakarították ugyan, de egy-két helyen kikandikált néhány szúrós takarmányszál. Etel az edényeket törölgette éppen, kinézett az ablakon, elszégyellte magát. Az apjára gondolt, meg a szép, új, hintónak is beillő zöld fogatjukra. Ezen a lópokróccal letakart bakon üljön templomba menet?

Etel apja örült a szekérnek. Elvonult a fiúkkal a pincébe borozgatni, s miután kikérdezte Lajost a terveiről, beleegyezett a házasságba. Legalább nem kell a két lány után kétfelé szaladgálni. Huszonháromban, Juliskáék után két évvel végre összeházasodtak, addig harmincnégyszer találkoztak, tizenötször csókolóztak. A szekeret ma is használják, itt áll az udvaron. Etel megszokta, büszkén ült a bakon férje mellett, mikor a kisbéri piacra hajtottak. Lajos bolgárkertészetet alapított, többet hozott ki kis darab földjéből, mint akik több holdon gazdálkodtak. Gyorsan tudott váltani, azt termelt éppen, amit kerestek az asszonyok a piacon. A megkeresett pénzt visszaforgatta, földet bérelt és szőlőt ültetett.

Szaklapokat rendelt a postamesternél, telente azokat forgatta. Két éve salátázni kezdett, nagy, harsogó levelű fejeket szüretelt a sósi tagon. Hajnalban kelt, vödrökbe gyűjtötte a nedvességre rajzó éti csigákat meg hernyókat, lehordta az összest a Bakony-ér partjára. A sűrű sorokban növő salátát alaposan megtépkedte, így lettek kövérek a fejek. Amit meg kiegyelt, felpakolta a kocsira, örültek neki otthon a tyúkok. Többször megesett, el se jutottak a salátával a piacra, mert már a második faluban kiürült a szekérderék.

Szekeres doktor szárazra törli a kezét, muszáj kérdezni. Ne reménykedjen, Etelkám, a férje nem gyógyul meg. Úgy szeretem magukat, mint a családomat, főleg, hogy sajátom nincs, mondja az orvos, ezért nem akarom áltatni. Tüdőgyulladás, Lajos megfázott a vadászaton. A háborúban szerzett TBC-je kiújult, ez a végstádium. Etel agyáig mondatfoszlányok jutnak el, valami Abbáziát emleget Szekeres, ahova tavalyelőtt próbálta küldeni az urát, de ő inkább vett két tag szőlőt a Kishegyen, hogy fiának, Lacikának szép birtoka legyen. Az asszony úgy érzi, lebénult, hallja magát, amint kérdez, mintha egy verem mélyéről kiabálna, bár a szája nem mozog. Akkor ki beszél? A beszélő kórházat emleget, kifizetik valahogy. A doktor a fejét rázza, nincs értelme, ha lenne, már rég beküldte volna Lajost a városba. Etel a lócára rogy, mi lesz most? Úgy látszik, kimondta hangosan, mert Szekeres azt válaszolja, beszéljen meg mindent a férjével, mi hogy legyen, amíg még eszénél van. A láztól hamarosan el fogja veszíteni az eszméletét.

A verandán vánszorog a tisztaszoba felé, közben káromkodik. A rohadt Szecska segédjegyző, a boltos Reikenfeld, és a tanító! Verje meg őket az Isten! Belevitték az urát mindenféle muriba. Először a kártya. Minden kedden és csütörtökön este összejöttek valamelyiküknél, és verték a blattot hajnalig. Fillérekben játszottak, Lajos általában nyert, ilyenkor másnap papír stanecliben hozott cukorkát a gyerekeknek Reikenfeldtől. Ha meg vesztett, annyira kis összeg volt, meg sem érezték. Persze, ittak közben és kuplékat daloltak. A tanító kísérte őket zongorán, néha Reikenfeldné, ha úgy tartotta kedve. Ha rajta volt a hoppáré a boltos asszonyán, ami minden újabb gyereknél előjött, akkor kikergette őket a házból, ilyenkor áttelepültek az irodába, ott folytatták.

Reggelente Etel duzzogott, elhúzódott férjétől, nem bírja a kocsmaszagot, panaszolta. No, akkor nyugodtan megölelhetsz, mert ott nem jártam, békítette mosolyogva Lajos. Hajnalban a katolikus templom kertjéből lopott orgonát hozott neki, vagy egy tál frissen szedett cseresznyét. Virágot lopni nem bűn, magyarázta, csak a református paplakból vétség. Etelkámnak szólította, ahogy rajta kívül senki, ettől a nő mindig ellágyult. Mikor Lajos már a karjában tartotta, elmagyarázta neki, hogy ő az ártatlan bolondériáival senkinek sem árt. Nem a kocsmában tölti az estéit, hanem a barátai házában. A munkáját elvégzi. Nem idegen szoknyák után koslat, hiszen tudja, még csak meg sem paskolja a cselédlány farát. Pedig a béreslegény mesélte, olyan ruganyosan telt a szolgáló hátsója, hogy visszapattan róla az ember, ha nekiütközik. Dehogy ütközik ő vele, csak hát nem vak, no, látja, amint lehajol palántákat gyomlálni. Isten szent színe és a tisztelendő előtt hűséget fogadott Etelkának az oltárnál, hogy vele tűr, vele szenved, betegségében, boldogtalanságában, holtáig el nem hagyja. Ő ugyan azt meg nem szegi, nem gyalázza meg három gyermeke anyját valami rongy kis nővel. Megkap itthon mindent, amire vágyik. Ezeket súgta felesége fülébe, és aprókat harapott a cimpájába.

Mikor az asszony a danolászást és a kártyát megszokta, jött az újabb bolondéria, a vadászat. Szecskát elhívta a jegyző a grófhoz vadászni. Attól kezdve az egész társaság urizálni kezdett, Lajos sem maradhatott ki. Látod, bevesznek, bizonygatta feleségének, közéjük tartozom, örülj neki, nagysága vagy te is. Nem ellenkezett, hiábavaló lett volna, bár ez már többe került, puskát kellett venni, meg fácántollas kalapot. Etel állandóan attól rettegett, valamelyik gyerek kezébe akad a fegyver, és elsül. Sohasem látott vadászatot, valahogy úgy képzelte, ha csupán hozzáér a puskához, azonnal megsebesít valakit. Lajos felakasztotta fegyverét a kamra gerendájára, egy szögre, a kicsik még székre állva sem férhettek hozzá. A lányokat nem igazán érdekelte a dolog, Lacikát meg ölébe vette Lajos, és elmagyarázta neki, nem gyereknek való játék a fegyver, de ha jól viselkedik, akkor majd tizennégy évesen magával viszi.

Férje nem tartja be az ígéretét. Tíz napja barátaival őzet lőttek. A kishegyi szőlő feletti erdőben hajkurászták, végül Lajosnak sikerült becserkésznie. Reinkenfeld szilvapálinkával melengette magát, kapatosan kitalálta, aki meglőtte, azé a zsákmány, annak kell hazavinnie. Lajos felkapta az állatot, két-két lábát megfogva nyaka köré lendítette, így cipelte hazáig. Megizzadt a tehertől, még a kabátja is átnedvesedett. A boltos jókat derült a furcsa meneten. A tanító, aki legjózanabb volt közülük, mivel délután még zongoraleckéket adott, segíteni próbált Lajosnak, de a másik durván félrelökte. Félútnál könyörgött neki, üljenek le a falutáblánál, majd ő előreszalad, és kiküldi a béreslegényt a szekérrel. Lajos felcsattant. Ő nem holmi uracs, hogy ilyen hiábavalóságra pazarolja a szolgáló idejét, különben is, a háborúban az egész frontvonalon végigcipelte sebesült barátját, a hátán húzkodta, fel-le a lövészárkokban, míg eljutott a felcser sátráig.

Etel elszörnyülködött, mikor meglátta az urát, hogyan fogja kimosni a rengeteg vért a gúnyájából? Lajos mosdás előtt még megnyúzta és feldolgozta az őzet. A vér kemény, fekete foltokká száradt az ingén, felesége napokig áztatta. Vasárnap persze az egész vadászkompánia hivatalos volt bográcsban főtt vadpörköltre. Az asszony egy falatot sem evett belőle, felfordult a gyomra, ha ránézett.

Benyit a tisztaszobába, férje félig ülő helyzetben alszik. Megigazítja feje alatt a vánkosokat, végigsimít homlokán, forró, már a zsebkendő is átmelegedett. Benedvesíti az ágy lábánál álló lavórban, végigtörölgeti a férfi arcát, és a homlokára teríti. Odamegy a tükrös komódhoz, kivesz a fiókból még két zsebkendőt. Belemártja a vízbe, rátekeri Lajos csuklójára. A beteg nyöszörög. Etel úgy gondolja, talán magához tért, elkezdi faggatni.

Kifizetted a szőlőföld bérleti díját? Felvegyek aratásra még egy legényt, vagy elég lesz a János? Mi legyen Lacikával? A tanító azt mondta, a lányok annyira ügyesek, polgáriba kellene őket küldeni. De ha mindketten elmennek a városba, a fiú tandíjára nem marad pénz. Meg hát akkor ki segít nekem? Ha az egyik polgáriba jár, kisasszony lesz belőle, folyton könyveket olvas majd, az Erzsi elől már most is dugdosni kell a gyertyát, az összeset elégetné. A másik meg kapál, gyomlál, tehenet fej, parasztlány maradna. Nincs ez rendjén. Mit csináljak, válaszolj már, az Úristenit!

Rángatni kezdi férje karját, de ő nem válaszol. Etel térdre rogy, öklével üti a férfi lábszárát, de a test puhán lóg, mint egy rongybaba. Az asszony ráborul a takaróra, hangosan zokog. Már vagy negyedórája sír, mikor Lajos felköhög, mélyen, fuldokolva, mellkasa rázkódik, végül pirosat köp. Felesége felpattan, letörli a vért, kiöblíti a kendőt. Fogja a lavórt a rózsaszínű vízzel, elindul kifelé. A tornácon nővére toporog. Etel megkéri, menjen el az asztaloshoz, kérdezze meg, tud-e a diófa duplaágyból koporsót csinálni, és mibe kerül. A másik bólogat, halkan megkérdezi, veled mi lesz? Majd a Lacika mellett alszom, válaszolja. Kiönti a vizet az udvarra, bemegy a kamrába. A vasfazék alatt lobog a tűz. Fogja a szögön lógó őzfejet, betuszkolja a kályhába és erősen bevágja az ajtaját.

Mogyoród, 2011.01.27.