Az elveszett álmok

Az elveszett álmok

Amikor Kuszkusz, a fekete-fehér foltos perzsacica bedugta bumfordi, mackóforma fejét Herceg szobájának ajtaján, hétéves gazdája éppen egy hátizsákba pakolt.
– Hova készülsz? Mész a nagymamádhoz? – kérdezte a cica.
– Jó lenne! – sóhajtott a kisfiú. – Világgá megyek, megkeresem a szép álmokat.
– Nem is tudtam, hogy elvesztek – kerekedett még nagyobbra a szőrmók szeme.
– Igen, hetek óta minden osztálytársam fáradtan, nyűgösen jön iskolába. Senkinek sincs kedve bújócskázni vagy focizni. Arról mesélnek, hogy éjszaka felriadnak, mert egy szörny kergeti őket, felfalja a tortájukat, vagy valami nagy gyerek az útjukat állja hazafelé menet. Sehol semmi jó történet. Megkeresem őket, velem jössz?
A macska bólintott, s elindultak kettecskén. Átvágtak a réten, szedtek néhány vadvirágot. Kuszkusz összegyűjtött pár bogáncsot is, Maminak órákig tart majd kikefélnie a bundájába ragadt labdacsokat. Az akácos aljában megbújó méhkasokat messziről elkerülték, mindketten tartottak a mérges fullánkoktól. Amint beértek az erdőbe, furcsa hangra figyeltek fel. Kuszkusz hegyezte a fülét, végül síró leánykát pillantott meg az egyik bodzabokron. Alig volt húsz centi az egész hölgyemény, gyönyörű arcával ijedten nézett rájuk.
– Hát te ki vagy?
– Imola vagyok, az álomtündér.
– Ha neked adom a virágokat, abbahagyod a bőgést? – kérdezte Herceg, miközben a tündér orra alá nyomta a pipacsokat. Imola nagyot tüsszentett, mivel allergiás volt a virágporra, és még jobban bömbölt.
– Tényleg, miért sírsz? – nyaggatta a fiú.
– Mert Krucifix ellopta az álmaimat.
– Mi is a szép álmokat keressük! Segítünk neked visszaszerezni őket.
A tündér végre elnevette magát.
– Aranyos vagy, kisfiú. Mi is a neved?
– Herceg, a cicám pedig Kuszkusz.
– Krucifix nagyhatalmú, gonosz varázsló, ti gyerekek, nem bírtok vele.
– Legalább hadd próbáljuk meg! Olyan uncsi történetek nélkül aludni, vagy egész éjszaka hadakozni – győzködte Imolát Herceg.
A tündér megint pityeregni kezdett, szipogva folytatta.
– Az én hibám, hogy így szenvedtek. Annyira sajnálom! A varázsló feleségül kért, de nem mentem hozzá.
– Miért nem? – kíváncsiskodott a fiúcska.
– Mert Krucifix öreg, csúnya, és hosszú a szakálla – toppantott dühösen Imola. – Ne szakíts félbe! Bosszúból egy palackba zárta a szép álmokat, és csak akkor adja vissza, ha egy bátor ifjú háromszor legyőzi a rémeket.
– Én senkitől sem félek, járok bokszedzésre, a barátomnak meg éles karmai vannak.
Herceg támadó állásba helyezkedett, ahogyan az edzőtől tanulta: bal láb elöl, ugyanaz a kéz lendül, a másik fedez.
– Nem ér az itt egy fabatkát sem – sóhajtott a tündér. – A történetek szörnyeit nem tudod megütni vagy megkarmolni, mert köddé válnak.
– Akkor hogyan lehet legyőzni őket?
– Együttesen, varázsigével. Kérned kell a Mindenség Urát, hogy repítse el a rossz álmot az Északi-sarkra, hogy ott Bertalan, a jegesmedve, érdes nyelvével nyalogassa, jeges leheletével megfagyassza, hogy soha ne térhessen vissza.
– Bertalan szereti a fagyit?
– Látom, éles eszed van, talán sikerülhet a mentőakció – mosolyodott el Imola. – Megjegyezted a versikét?
– Igen. Merre induljunk?
– Ó, csak az orrotok után. Megtalálnak a rémálmok, ne aggódjatok! Járjatok szerencsével! – integetett utánuk az aranyhajú tündér a zsebkendőjével. Mentek, mendegéltek. A nap erősen tűzött, dél körül járhatott, leültek hát falatozni. Bevackolták magukat egy fa árnyékába, Herceg a feje alá gyűrte a hátizsákot párnaként. Arra ébredt, hogy valaki a kekszes dobozt próbálja kiráncigálni a táskából.
– Kuszkusz, nem laktál jól? – kérdezte a fiú, de ekkor észrevette, hogy nem a macskája torkoskodik, hanem egy kövér törpe tömi magába a csokis sütit. A kis emberke inge feszült a hasán, a gombok majdnem lepattantak róla.
– Hiszen ez a sütifaló szörny – kiáltott fel Herceg. – Hogy is szól a varázsige?
Kuszkusszal együtt sikerült elmondaniuk, aztán már csak azt látták, a jeges forgószél felkapja a törpét és messzire repíti. Ha már felébredtek, folytatták útjukat. Rövidesen zajt hallottak a hátuk mögül, mintha lovak trappolnának. A szomszéd Kató néni nyargalt utánuk, nyájasan mosolyogva. Herceg, amikor még otthon volt, igyekezett elbújni előle, mert a néni szerette üdvözlésként megcsipkedni a fiúcska arcát.
– Szaladjunk, – rikkantotta Herceg, – nehogy elkapjon az öregasszony, mert akkor jön a cviki -puszi!
– Várj! – kapaszkodott bele nadrágszárába a macska. – Emlékszel, mit mondott Imola? A futás nem segít, csak a versike. Megfogták egymás kezét, és hangosan kántálták a varázsigét. Amikor ott tartottak, jeges leheletével megfagyassza, a szomszéd néni megdermedt, majd elrepült északra.
– Láttad? – nevetett Herceg, – Sokszor mondtam már, boszorkány az öreglány, seprű nélkül is tud szállni.
Békében folytatták útjukat. Az erdőben, a fák között észrevettek egy magaslest. Kuszkusz ajánlkozott, hogy majd felmászik, és körbenéz, merre tovább. Ezt a mókát barátja sem hagyhatta ki. De még a létráig sem jutottak, mikor egy nagydarab fiú állta útjukat. Herceg megrémült. A törpe aprócska volt, nem bánthatta őket, Kató néni arccsipkedését is ki lehetett volna bírni, de ez a fiú magas, mint egy hetedikes. Biztosan megveri őket. Vajon most segít a varázsige? Tétován megsimogatta cicája fejét, a gúnyosan vigyorgó arcra nézett, és rákezdett: Mindenség Ura, repítsd el ezt a rossz álmot az Északi-sarkra, hogy ott a jegesmedve érdes nyelvével nyalogassa, jeges leheletével megfagyassza, s onnan soha többé ne térjen vissza! Aztán már csak a nagy gyerek rémült képét látták, és Bertalant, a jegesmedvét, aki integetve megköszönte az újabb fagylaltot.
Krucifix előbújt rejtekéből, a mogyoróbokorból, és öklét rázva szitkozódott.
– A játszma még nem ért véget, gyerekecskéim! Megszerzem én még Imolát és az álmokat!
Herceg legyintett, sarkon fordult, és elindult haza, mert a mamája már biztosan keresi. Imola egész éjjel repkedett, álomport hintve szerteszét. Reggelre a tündér teljesen kimerült, de megérte a fáradság, mert a gyerekek boldogan és mosolyogva ébredtek.

Megjelent a Csillagszálló 2011/2., Játszma c. számában

Kuszkusz és a repülés

Kuszkusz és a repülés

Kuszkusz, a fehér-fekete foltos perzsa cica, leginkább nagy, bolyhos fonalgombolyagra hasonlít. Gazdája Herceg, egy négyéves kisfiú.

Herceg szobája ma még a szokásosnál is rendetlenebb, ruhák és játékok állnak nagy kupacokban. A Mama most nem haragszik ezért, pedig máskor mindig azt mondja:
– Herceg, össze is kell rakodni, éppen úgy, mint az oviban!
Ehelyett Mama kis, narancssárga bőröndöt hoz, és megkéri Herceget, válassza ki azokat a játékokat, amiket szeretne magával vinni, hogy betehesse a bőröndbe, a ruhák mellé.

Kuszkusz is besomfordál a szobába, kíváncsian dugdossa mackóforma fejét mindenhová, még a bőröndbe is beleszagol.
– Nézd, Mama, Kuszkusz is szeretne velünk jönni a nagyihoz! Őt is csomagoljuk be! – könyörög Herceg az anyukájának. – Tudod, Kuszkusz, megyünk a nagymamához repülővel! Nagyon messze lakik, oda csak repcsivel utazhatunk. A nagyinál meleg van, pálmafák is lesznek és fürödhetünk a tengerben.
– Sajnos nem lehet, kicsim, a gépre nem engednék fel, nincs is útlevele.
– Elmehetnénk, és csináltathatnánk neki, mint a múltkor nekem – kérleli Herceg Mamát. A néni lefényképezi, a képet beragasztják egy füzetbe, és kész.
– Kicsim, holnap utazunk, a hivatal már bezárt, a néni is hazament a gyerekeihez. Kuszkusz itthon marad. Különben sem érezné jól magát abban a hőségben. Simogasd csak meg a bundáját, milyen puha és vastag.
– Nem tudja levetni, és fürdőruhát húzni helyette?
– Olyan piros pettyes, kantárosat, mint a képen a szobádban? Attól tartok, ez nem fog menni – neveti el magát az anyukája.
Herceg végigsimítja a cica szőrét:
– Nagyon szeretlek, Kuszkusz!
– Tudod mit, – mondja Mama, – vigyük el helyette Macit és Bari Borit.
– Jó – egyezik bele Herceg, és már gyömöszöli is a mackót és a fehér birkát a táskájába.
– Persze – morog Kuszkusz a bajsza alatt, – ők láthatják a nagyit, én meg nem! Miaúú! És úgy szeretnék repülni! Herceg könyvében már sokszor láttam a repülőteret, és egyszer megpróbált beleültetni a játékrepülőjébe, de beszorultam.
Közben Herceg és Mama elment fürdeni. Kuszkusznak remek ötlete támad: belebújik a bőröndbe, s mire Herceg az esti mese után visszajön, addigra ő már összegömbölyödve alszik a ruhák között.

Reggel korán kelnek, az utcán már vár rájuk a taxis bácsi, hogy kivigye őket a reptérre. Herceg és az apukája nagyon álmos, az anyukája aggódik, nehogy otthon maradjon valamelyik csomag. Papa utolsóként Herceg szobájába megy, bezárja a bőröndöt, és beteszi a csomagtartóba. Kuszkusz ebből semmit sem vesz észre, tovább horkol a puha ágyikójában.

Mikor megérkeznek a repülőtérre, a sofőr segít kipakolni a csomagokat.
– Jó nehéz – emeli fel Herceg bőröndjét, – az összes játékodat becsomagoltad?
– Á, dehogy, a Mama nem engedte elhozni a cicám.
A nagy zötykölődésre Kuszkusz is felébred, nagyokat ásít és nyújtózkodik.

Papa és a taxis bácsi odatolják a kocsit – aminek a tetejére Herceg is felkéredzkedett, – a jegyvizsgáló pulthoz. A hölgy kedvesen mosolyog, elveszi a jegyeket, és megkéri Papát, tegye fel a csomagokat a szállítószalagra. Szegény Kuszkusz! Egy egész halom építőkocka a fejére borul, nagy miákolás-nyávogás közepette próbálja kiásni magát alóluk.
– Uram, ez a bőrönd mozog, azonnal nyissa ki! – mondja a jegykezelő.
– Fogalmam sincs, mi lehet benne. – Értetlenkedik Papa. Amikor kinyitja, Kuszkusz cica prüszköl a közepén.
– Megfáztál, drágám? – simogatja meg Herceg.
– Megbeszéltük, Herceg, Kuszkusz nem repülhet. Majd ha hazajöttünk, mindent elmesélhetsz neki. És hozunk ajándékot is.
– Már csak azt remélem, hogy nem csinált be – morog Papa.
Herceg hiába mondja, nem ő tette a cicát a táskába, senki sem hisz neki, a szidást nem kerülheti el. Mama és Papa mérgesen hazaküldik Kuszkuszt a taxissal.
– Sebaj, – gondolja a cica, – legközelebb majd jobb búvóhelyet találok. Most meg addig alszom a fotelban, amíg haza nem érnek.

Megjelent Az én mesém c. kötetben, Pataky Művelődési Központ, 2008.

A fogtündér látogatása

A fogtündér látogatása

Hét órakor Herceg kiment a fürdőszobába, hogy megmossa a fogát, mielőtt Mama mérges lesz. Reggelente Mama nagyon ideges volt, kapkodott, sürgette Herceget, igyekezzen már az öltözéssel, nehogy megint elkéssenek az óvodából. Ez gyakran megtörtént, mivel a kisfiú szeretett anyukája ágyába bújni, és onnan bámulta a televíziót. Aztán könyörgött, ne kapcsolják ki a mesét. Mivel Herceg korán ébredt, gondolta, meglepi anyukáját, és megmossa a fogát, mielőtt Mama felkelne. Biztosan nagyon fog örülni neki!
Mikor belépett a fürdőbe, észrevette, egy kis, zöld tüllszoknyás, arany fürtös leányzó üldögél a törülközőtartón, lábát lógázva.
– Hát te ki vagy? – csodálkozott rá Herceg.
– A Fogtündér vagyok, még nem találkoztunk.
– Engem Hercegnek hívnak. Hogy jöttél be? Este a szüleim mindig bezárják a bejárati ajtót.
– Berepültem az ablakon, résnyire nyitva volt – mutatott szárnyaira a tündér.
– Nagyon jó neked, hogy vannak szárnyaid! Akkor repülsz, amikor csak akarsz, nem kell jegyet venned a repcsire, ha meg szeretnéd látogatni a nagymamád.
– Neked repülőgéppel kell menned a nagyidhoz? – kerekedett tó nagyságúra a leányzó zöld szeme.
– Tudod, messze lakik, Izraelben, ahol pálmafák vannak és tenger.
– Az enyém a Margit-szigeten él, a százéves tölgy odvában.
– Azt a fát ismerem, jártam ott egy esküvőn. Nagyon érdekes volt, lehetett közben kukacokat és leveleket gyűjteni. A Mama még alszik.
– Tudom, nem is hozzá jöttem, nála már jártam, mikor kislány volt, talán emlékszik még rám. A fogtündérek a gyerekeket látogatják.
– Máskor is jössz majd?
– Persze, még nagyon sokszor.
Közben Kuszkusz, Herceg cicája is besomfordált. Bedugta mackószerű fejét az ajtón, nagyot nyújtózott, majd ásított egyet. Ugrálni kezdett, hogy elérje a tündért.
– Kuszkusz, viselkedj rendesen! – korholta a kisfiú. – A Fogtündér az új barátunk.
A cica engesztelésül hozzádörgölőzött Herceg meztelen lábához.
– Csinos vagy ebben a ruhában, tündérke. Szeretem a pörgős szoknyás lányokat. Főleg a szőkéket. Forogsz nekem egy kicsit? – kérlelte Herceg a Fogtündért.
– Szívesen – ezzel a lány ügyesen megpördült az ablakpárkányon. – Nekem is tetszik a vonatos pizsid.
– A szülinapomra kaptam. Most megmosom a fogam, aztán játszom veled, jó? – Herceg vizet töltött poharába, és csíkos fogkrémkukacot nyomott a kefére. Először fenn sikálta meg, jó alaposan, majd az alsók következtek, végezetül egy kis gurgulázás, aztán kiköpte a vizet a mosdókagylóba. Herceg rémülten vette észre, hogy a vízzel együtt kirepült az egyik foga is.
– Ne ijedj meg, éppen ezért jöttem, mert tudtam, ma kihullik. Ez egy darabig így lesz.
– Az összes ki fog esni? – csodálkozott a kisfiú.
– Igen.
– A Kuszkuszé is?
– A macskád már nem kölyök, szerintem ő már régen kiváltotta a fogait.
– Fog nélkül hogyan eszem majd?
– Nő helyette másik, te kis csacsi! És nem egyszerre potyognak ki.
– Jaj, de jó! – örvendezett Herceg.
– Viszont az újakra nagyon kell vigyáznod, nehogy kilyukadjanak, mert még egyszer már nem cseréled őket.
– Azt hogyan kell csinálni? A vigyázást? Karddal és pajzzsal, mint a lovagok?
– Á, dehogy! Minden reggel és este meg kell mosnod a fogad. És ne egyél sok csokit meg cukrot, inkább almát és sárgarépát rágcsálj. Megígéred?
– Meg- válaszolta Herceg ijedten. – Olyan leszek, mint a Lala nyula.
– Ezentúl, ha kiesik egy fogad, őrizd meg. Este tedd a párnád alá, reggelre hozok neked ajándékot.
– Nagyon jó lesz! Ma este kipróbálom, kíváncsi vagyok, mit kapok.
– Mennem kell, mert még sok gyerek vár, hamarosan megint találkozunk. Mutasd meg a fogat anyukádnak, hadd örüljön, hogy így megnőttél!

A Fogtündér kirepült az ablakon, Herceg addig integetett utána, míg már csak színes szitakötőnek látszott az égen. Belelépett a papucsába, Kuszkusszal a nyomában szaladt a mamájához, közben hangosan kiáltozta:
– Mama, mama, nézd, kiesett egy fogam!

Megjelent Az én mesém 3. című kötetben, 2010-ben