Isten sem öl mindig tisztán – könyvkritika

Isten sem öl mindig tisztán – könyvkritika

Jászberényi Sándor: Az ördög egy fekete kutya, Kalligram Kiadó, 2013.

Jászberényi Sándor novelláskötetében az ördög egy fekete kutya képében halált osztogatva végigrandalírozza a világot, megfordul Csádban, Jemenben, Egyiptomban, Líbiában, Palesztinában, de még Magyarországon is. A szerző bevezetőjében felhívja figyelmünket, hogy a történetek és a valóság megtévesztő hasonlósága a véletlen műve. Mivel az egyes szám első személyű elbeszélésmód némileg összemossa az írót és a főszereplőt, ezért a recenzens legszívesebben Jászberényi kedvenc szófordulatát idézné, de úrihölgyként nem teszi, inkább a felvállalt és elismert elődöket és párhuzamokat kutatja.

AZ EGYIK ILYEN IRODALMI UTALÁS
a kötet központi novellájának számító szöveg címe, Die Toten reiten schnell (A holtak gyorsan vágtáznak). Az idézet Gottfried August Bürger Lenore c. balladájából származik. A novella a haditudósítók ars poétikája, Jászberényi szenvtelenül, feszes, szikár párbeszédekkel leírja, hogyan válnak a háborús újságírók az évek során érzéketlen, csupán a szenzációt hajhászó, azért bármit kockáztató és feladó, bármilyen hazugságra hajlandó, mindenkit kihasználó robotokká, kik érzékeiket és esetleg előtörő lelkiismeretüket különböző élvezeti cikkekkel, drogokkal, kávéval és alkohollal tompítják. Élő halottakká lesznek, a főszereplő német kolléganője a fenti mondatot mottóként a kezére tetováltatja, és elmagyarázza, a halottakat nem fogja vissza semmi, mert a legrosszabb már megtörtént velük: elvesztették az életüket. Aztán a történet csattanója mégis reményt kelt az olvasóban, noha természetesen szó sincs heppiendről.

A műfajt tekintve Jászberényi novellái zöménél a klasszikus iskolát követi, a szövegnek gyakran van váratlan csattanója, mellyel megdöbbent, felülír vagy kizökkent a baljós hangulatból.

Jászberényi által a könyvben is megemlített előd Hemingway, akitől írástechnikájában sokat tanult és életrajzi párhuzamokat is találunk. Hemingway szintén dolgozott haditudósítóként, önként jelentkezve megfordult különböző háborúkban, kereste a bajt. Első találkozását a halállal A natural history of the death c. elbeszélésében örökítette meg. Jászberényi ugyanilyen témájú novellája a Csádban játszódó Az első c. novella, mert az ember nem felejti el az elsőt.

MINDKETTEN VONZÓDNAK AFRIKÁHOZ,
Hemingway Kenyában és Tanzániában vadászott, ezekről az élményeiről szól világhírűvé vált elbeszélése, A Kilimandzsáró hava. Jászberényi Budapest-Kairó, egy haditudósító naplója c. könyvében így nyilatkozik: Látni akartam a Kilimandzsáró havát, míg végleg el nem tűnik: és láttam. Látni akartam a Csád tavat, mielőtt kiszárad. Jászberényi 2006-2013-ig Kairóban élt, tudósított Darfúrból, ült börtönben Gázában, neki köszönhetően napra készek lehettünk az egyiptomi forradalom történéseiből. (A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatják.) A kötet tizenöt novellájából tizenegy Afrikában játszódik.

JÁSZBERÉNYI SZEREPLŐI
Hemingwayéhez hasonlóan férfias erényeket képviselnek, isznak, macsót játszanak, a nők számukra látszólag csak használati tárgyak, élvezeti cikkek: Az út négy kávéig vagy három sörig tart, fél doboz cigarettáig, illetve egy közepes baszásig a vécében, egy negyven felé járó szőkével a pult mögül. Azonban a macsóság csupán a felszín, valójában nagyon is sérülékenyek, érzékenyek. A hulló hópelyhek megolvadtak a bőröm melegétől, patakba rendeződtek, és megindultak lefelé az arcomon, mondja Jászberényi hőse, miután kegyetlen részletességgel leírja, hogyan sikerült megszabadulnia a család dédelgetett, öreg tacskójától.

Jászberényi a szöveg megformálásában is hallgatott Hemingwayre, aki az alábbi tanácsot adta kollégáinak:” Írj rövid mondatokat és paragrafusokat. Használj erőteljes angolt.”

A NOVELLÁK OLVASÁSA
kapcsán gyakran felidéződött bennem Csáth Géza alakja, először a Profi gyilkosokban szereplő varjú motívum kapcsán, majd Jászberényi főhősének morfium iránti rajongása miatt. Csáth Délutáni álom c. elbeszélésében egy meseszerű, drogos álmát és az azt követő, kínzó fejfájást írja le. Jászberényi kötetzáró, A lebegő hordók c. novellájában a főhős morfiumos álmában végigsuhan afrikai állomásain, összegzi életét, tetteit, elérzékenyül, kimondja, én is szeretlek, és biztos benne, hogy a hordók nem süllyednek el.

A KÖTET KEDVEZŐ FOGADTATÁSRA LELT KÜLFÖLDÖN IS,
2014 végén a New Europe Books kiadó megjelenteti az Egyesült Államokban, Matt Henderson Ellis fordításában, míg Olaszországban Szilágyi Mónika tolmácsolásában olvashatják majd. Remélem, a magyar változattól eltérően, a külhoni kiadók illusztrálják a novellákat Jászberényi Sándor saját fotóival, felismerve, hogy az egyedi, különleges látásmódú képek jelentéstöbbletet kölcsönöznek a szövegnek.

Lefeküdni vagy nem lefeküdni?

Lefeküdni vagy nem lefeküdni?

Miután befejeztem Helen Fielding Bridget Jones sorozatának harmadik részét, megnyugodtam, nem vagyok ufó, az elfogyasztott 3257 kalória, 2 egység alkohol (két pohár esti vörösbor), az utolsó zsákolás óta eltelt három hét, a facen elvesztegetett 89 perc, és a pasim üzeneteinek öt percenkénti elolvasása ellenére sem.

A Bolondulásig c. regényben Bridget 51 éves (bár annyit hazudozott a koráról, hogy ebben nem lehetünk biztosak, és a borítón szereplő nő maximum huszonnyolcnak tűnik, talán ez Bridget önképe), két gyermeke van, a hét éves Billy és az öt éves Mabel. Jones világa tökéletes, kerek és rózsaszín is lehetne, zöldövezeti ház, egy fiú és egy kislány, szerető férj. Azonban Fielding, hogy ne a házastársi civódásokról, és a kapcsolat ellaposodásáról kelljen írnia, megöli a hülyeségig zseniális Mark Darcyt, így Dzsonszi özvegy. Mark természetesen időben gondoskodott szeretteiről, ezért a család jólétben él, szép külvárosi házban, amit Bridget a bejárónő segítségével sem tud rendben tartani, nem kell dolgoznia, hobbijának, az írásnak élhet, ennek ellenére a gyerekeket túlnyomó részt a szinte bennlakó bébicsősz neveli.

A könyvben szerepelnek a korábbi részekből jól ismert karakterek, Talitha, Tom, Jude, Bridget anyja, Daniel. Mindenki hozza a régi formáját, kivéve Danielt, aki az öregedést alkohollal próbálja megállítani, Jones gyermekeinek keresztapja, de problémái ellenére Bridget fő támasza és bébiszittere. A megjelenő új karakterek kidolgozása felszínes, gyakorlatilag sztereotípiák. Rebecca, a szomszédasszony a megértő, bohém hippi, aki férjét harmadik gyermekének tekinti, és így kezeli Dzsonszit is. Roxster, az új szerető, pökhendi, infantilis szépfiú. George, a filmproducer, pénzhajhász, elfoglalt üzletember, akit a profiton kívül semmi sem érdekel, majd megcsömörlik, és a slow élményt egy asanában találja meg. Mr. Wallaker, az ismét megtalált igazi, egy Mark Darcy klón, a tökéletes hős.

Az új szereplők közül valódi egyéniségek a gyerekek, akik elviselik anyjuk minden csetlés-botlását, bölcsebbek a kötetben szereplő összes felnőttnél, igyekeznek helyre tenni a dolgokat, és feltétlenül szeretnek, minden helyzetben. A másik kiemelkedő karakter Chloe, a bébicsősz. A történet kétharmadáig idegesítően tökéletes álomnő, Bridget ellentéte, aki féltékeny is rá emiatt. Aztán egy szerelmi csalódás után Chloe leveszi magáról az álarcot, és kimondja, én azt hittem, hogy csak akkor fogsz szeretni, ha tökéletes vagyok. Jones rácáfol:

Nem, én FÉLTEM tőled, mert tökéletes voltál, és ettől tökéletlennek éreztem magam.

Aztán gyorsan elfeledkezik erről az örök érvényű igazságról, és húsz oldallal arrébb ismét arról panaszkodik, hogy mindenkinek tökéletes az élete, kivéve őt.

A regény másik fő kérdése a tökéletesség mellett, a párok közti korkülönbség. Bridget szeretője, Roxster, csupán harminc éves. Fielding 2013-ban írta a könyvet. Az utóbbi öt évben már Magyarországon sem okoz különösebb felháborodást, ha egy nőnek jóval fiatalabb barátja van, a sztárvilágban pedig egyenesen kötelező. Nem hinném, hogy ez a meglehetősen toleráns Angliában ekkora traumát jelentene, ahogyan az írónő bemutatja, főleg a pár férfi tagjának.

Az internetes társkeresés problémáit mindenki ismeri, és a közösségi oldalaktól való függésről sem tud újat mondani Fielding, sem szokatlan módon felvázolni.

A szerző szerint Bridget ötven felett csupán a testét tartja karban, az agyát nem. A tőle megszokott, vicces kétbalkezessége mellé még beszerez egy hendikepet, az infantilisséget. Jones szeretőjével oldalakon keresztül a hányásról és fingásról értekezik, látszólag nagy élvezettel, jókat mulatva rajta. Nos, én ezt inkább undorítónak tartom, mint sem mulatságosnak. Bridget képtelen a gyerekeket reggelente összekészíteni az iskolába, és a forgatókönyvéről tartott megbeszéléseken sms-ezik vagy twitterezik.

Fieldingnek a Bolondulásiggal sikerült teljesen lerombolni Bridget nimbuszát, nem csupán Markot végezte ki a balesetben. Talán így szeretné elkerülni, hogy felkérjék a negyedik rész megírására. Hálásak lehetünk érte.

Az új “legyek ura”? – kritika Janne Teller Semmi c. regényéről

Az új “Legyek ura”? – kritika Janne Teller Semmi c. regényéről

Janne Teller Semmi című ifjúsági regénye botrányos fogadtatásban részesült Dániában, megjelenése után rögtön betiltották. Ellenzői szerint depresszióba kerget és öngyilkosságra buzdít. A kifogásokat elsősorban nem a kritikusok, hanem a kiadónak levelet író, felháborodott olvasók, tanárok és könyvtárosok fogalmazták meg, akik nem értették, hogyan lehet ezt a könyvet fiataloknak ajánlani. Azt állították, hogy erőszakot tartalmazó szöveg, a benne szereplő gyerekek tombolnak, és tulajdonképpen az elfojtott indulataikat élik ki. Szerencsére az ifjúság reakciója a jóslatokkal teljesen ellentétes volt. A 2001-es dán Gyermekkönyv-díjat követően kötelező olvasmánnyá vált, az írónő pedig világszerte ismertté. A regény bestseller lett, már A Legyek urához hasonlítják.

De miről is szól és hogyan ez a díjazott botránykönyv? „Semminek sincs értelme. Ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni.” – mondja Pierre Anthon, és kivonul az osztályból, hogy azután a szilvafa tetején ülve vonja kétségbe társai életének értékeit. A többiek, a 8/A osztály tanulói kamaszos hévvel, ellenérvekkel, majd erőszakkal, kődobálással próbálják észre téríteni Anthont. Mikor ez nem sikerül, elhatározzák, hogy bebizonyítják neki, igen is van értelme az életüknek. Megalkotják a Fontos Dolgok Halmát, ahová elhelyezik a számukra sokat jelentő tárgyakat, kincseket (papagájos fülbevalót, horgászbotot, magas sarkú, zöld szandált). Tetteik először sikeresek, rövid időre hírnévre tesznek szert, és a Halmot a média műalkotásnak minősíti. Majd tragédiába torkollik a történet, az események elfajulásával tárgyak helyett már a kapcsolataikat, a becsületüket, önbecsülésüket, testrészeiket és szüzességüket kell feláldozniuk.

„Félelem. Még több félelem. Annál is több félelem” jellemzi a könyv légkörét, mivel a fontos dolgok beszolgáltatása nem saját elhatározáson alapuló döntés, a gyerekeknek a közösség parancsát kell teljesíteniük. A közös akarat ellen pedig nem lehet tiltakozni. Aki megpróbálja, azt megverik. „Hussain balhézott. Annyira balhézott, hogy a végén jól megvertük.” A Fontos Dolgok Halmának létrehozója a dac, az utasításokat pedig a bosszú szüli. A következő feladandó, megtagadandó dolgot, annak tulajdonosát az választhatja, aki utoljára elhelyezett valamit a szentélyben. A kamaszok könyörtelenek, kifigyelik a másik gyengéjét, és azt választják, amivel leginkább megfoszthatják őt identitásától. Ilyen például Rikke-Ursula „kék, kékebb, legkékebb” copfja, vagy az Istenbe vetett hit, a vallásosság.

A vallást és a hitet többszörösen megszentségtelenítik a csoport tagjai. Először – amikor elhatározzák: „Ki. Kell. Ásni.” Elise kisöccsét – meggyalázzák a temetőt. Aztán a templomot is, amikor ellopják a Krisztus-szobrot, „hiszen a keresztre feszített Jézus nem csak ájtatos Kaj mindenható Istene, hanem egyben a templom leginkább csodált tárgya is volt.” Ráadásul a szobor lezuhant, és Jézus „eltörte a lábát”. Hussaintől az imaszőnyegét kérik. Természetesen pótolható lenne, de elvesztése azt jelképezi, hogy Hussain elfordult az iszlámtól, „Rossz muszlim! Nem muszlim! Senki se!” Hinni nem lehet másban, csak a közösségben, vigaszt nem lehet máshol találni, csak a csoportban. „A segítség legyen veled. A segítség legyen velünk. Mi vagyunk a segítség.” – így szól a hitvallás.

A vékonyka könyvben a cselekmény feszes, egyenesen vezet a végkifejlet felé. A szöveg, a nyelvezet, a mondatszerkezetek a lehető legegyszerűbbek. A leggyakoribb stilisztikai megoldás a jelzők fokozása: „A szilvafának sok ága van. Sok hosszú ága. Túlságosan sok, túlságosan hosszú ága.” A rengeteg ismétlés már-már idegőrlő, de ez csak fokozza a feszültséget. „Végül beleegyeztünk, mert úgyse lesz senki, aki rá tudja venni magát, hogy levágja Jan-Johan ujját. – Majd én – közölte Sofie kurtán. Rábámultunk, egyikünk torkán se jött ki hang. Sofie valahogy hűvös lett az óta az ominózus nap óta. Hideg. Hidegebb. Fagy, hó és jég.”

A könyv tehát súlyos problémákat vet fel, ezért fontos, hogy a kamasz ne egyedül olvassa, vagy legalábbis a szülővel, pedagógussal együtt vonja le a konklúziót. Különben csak a döbbenet, a rémület marad. Ezt a feldolgozási igényt alátámasztandó a Scolar Kiadó két utószót is csatolt, Bárány Tiborét és Tandori Dezsőét. Bárány így összegzi a könyv lényegét: „Erre (is) jó az irodalom. Naivitás lenne azt gondolni, hogy identitáskonfliktusainkat megúszhatjuk. Janne Teller regénye azonban megóvhat attól, hogy a nehéz helyzetekben újból és újból felépítsük a Fontos Dolgok Halmát.” A magyar olvasóközönséget tekintve azonban a legfontosabb kérdés: részesül-e bármilyen fogadtatásban a hazájában szélsőséges megítélésű kötet? Érdekel-e egyáltalán valakit a Fontos Dolgok Halma?

Janne Teller: Semmi. Scolar Kiadó, 2011.

Kurdnak lenni más hazákban

Kurdnak lenni más hazákban

Elif Shafak írónő emigráns török szülők gyermeke, Strasbourgban született, Madridban, Londonban nőtt fel, élt Isztambulban, Bostonban, Michiganban, Arizonában. Könyveit angolul írja, valódi „léggyökeres növény”, személyesen megtapasztalta, milyen, amikor a bevándorlókat „elragadta egy hatalmas hullám, amelyből nem tudtak kiszabadulni, váratlanul érte őket, és messzire vetette természetes környezetüktől”. 2013-ban magyarul megjelent regénye, a Becsület bemutatja a 21. századi növekvő rasszizmust, az emigránsokat érő napi atrocitásokat – a lányok zaklatását, a boltok feltörését, az árusok terrorizálását –, melyek ellen az angol társadalom csak látszatintézkedéseket tett.

Regényének eredeti címe Iskender, így hívják a főszereplőt. A név jelentése becsület. A török és a kurd nyelvben „a férfinevek mindig bátorságot, erőt, tudást sugallnak, a női nevek viszont kecses eleganciát tükröztek, mint a törékeny vázák”. A történet összes szereplője ennek megfelelően kap nevet, Iskender anyjának ezzel a sorsát is meghatározzák, ő lesz a rózsaszín végzet, Pembe Kader.

Iskender Toprak kurd bevándorlóként él Londonban. A kurd ázsiai népcsoport, közülük legtöbben jelenleg Irán, Irak, Szíria és Törökország területén élnek. Törökországban számuk tizenegy-tizenötmillióra tehető, a nyugat-európai török bevándorlók nagy része valójában kurd. Részt vettek az első világháborúban, a sèvres-i békeszerződés 1920-ban nemzetközileg elismerte a kurd népnek az autonómiához és a függetlenséghez való jogát. De ennek megvalósítása – az Irak északi részén néhány éve létrejött önálló kurd tartományt leszámítva – álom maradt.

A közelmúltig tilos volt a kurd nyelv használata Törökországban, sőt a világ egyik legrégebbi egyetemén, Gaziantepben jelenleg is csak török nyelven folyik az oktatás. Mindez éles konfliktusokhoz vezet a két nép között, véres harcokkal, áldozatokkal. A kurdok szabadságharcukat vívják, míg a törökök terrorcselekményeket szenvednek el. Elif Shafak mindezt „elfelejti” megemlíteni, ezért a csodálatosan szőtt, minden darabkájában pontosan illeszkedő történet hitelét veszti. Pembe és Jamila nem önszántából tanul törökül, egyszerűen nincs más lehetősége. A regényben emlegetett csempészek bizonyára a hegyekben rejtőzködő PKK (Kurd Munkáspárt) harcosai. Ez a rengeteg apró, elhallgatott, hiányzó háttéranyag feszültséget teremthetett volna a történetben, és könnyebbé tette volna a megértést az olvasó számára.

A mű központi témája, ahogyan a cím is meghatározza, a becsület. „A becsületét vesztett férfi halott férfi. Sőt rosszabb, mintha halott lenne. Mert onnantól kezdve nem járhat az utcán emelt fővel, szemét a járdakőre kell szegeznie. Saját kuckójában, szégyenével körülvéve tölti a hátralevő életét, és összeaszik, kiszárad, mint a víz nélkül maradt gyümölcs.” – olvashatjuk a regényben. Azonban a kurd férfi becsületét nem saját tettei határozzák meg, hanem felesége, lányai, nővérei, húgai viselkedése. Nem saját cselekedetei hoznak szégyent rá, hanem nőnemű családtagjainak életvitele. Hiába nevelkedik a főszereplő, Iskender Londonban, mégis a hagyományos kurd normák határozzák meg életét. Ugyan lelkileg összetörik családja széthullásával, de a külvilág szemében nem apja cselekedetei miatt szégyenül meg. Nem számít, hogy a családfő szerencsejátékot játszik, adósságokba keveredik, elveszti munkáját, elhagyja feleségét és gyermekeit egy sztriptíztáncosnő miatt, házasság nélkül együtt él vele, a konzervatív szokásoknak ellentmondóan kiszolgálja, nem törődik gyermekeivel és hivatalosan még csak el sem válik Pembétől. Iskendert csupán anyja új barátja zavarja, hogy miatta megszólja őket a közösség, kiközösítetté válnak. Pedig Pembét az élet kényszeríti rá a változásra, kénytelen munkát vállalni, hogy eltarthassa három gyermekét. A fodrászkodással kitágul a világ, vágyik egy férfi szeretetére, gyengédségére, hiszen addigi élete során nem volt része benne, anyja állandóan ütötte-vágta, ahol érte.

Iskender egy véletlennek köszönhetően rádöbben arra, hogy anyja titokban egy férfivel találkozik. A kurd fiú mindenekfelett szereti anyját, Pembe is bálványozza elsőszülött fiúgyermekét, szultánomnak szólítja. A fiú mindössze tizenhat éves, azonban a jelenlegi helyzetben ő a családfő, akinek meg kell oldania a problémát. A mélységes szeretet, a gyermeki lét és az európai normák miatt Iskendert kétségek gyötrik, megpróbál kibújni a feladat alól. Apja azonban sunyin elhárítja a problémát, pedig egy hivatalos válással felszabadíthatná Pembét. Nagybátyja, Tariq, bosszúállásra biztatja unokaöccsét, majd mikor Iskender elköveti a gyilkosságot, kibújik a felelősség alól. Szónok, a helyi radikális iszlám mozgalom feje szintén támogatja a megtorlást, arra hivatkozva, hogy a külföldön felnőtt fiúknak a szülők helyett a vallás előírásaira kell hallgatniuk.

Shafak kiválóan ábrázolja és megérteti olvasójával, hogy Iskender Topraknak valójában nincs választása, mindenképpen megszégyenül. Ha nem követi el a gyilkosságot, akkor a régi közössége, a kurdok körében válik kitaszítottá, ha pedig megöli anyját, azt a tízparancsolatban hívő angolok nem bocsátják meg neki.

A három Toprak gyermek sorsában felvázolja a bevándorlók lehetséges reakcióit az őket ért sérelmekre. Esma, az egyetlen lány, természetesen feministává válik. Yunus, a legkisebb fiú az akkoriban feléledő punk mozgalom tagja lesz. Ez a szál, a korszakot leíró, közhangulatot bemutató sztorizgatás később a történet elengedhetetlen részévé válik. Iskendert, a férfit, az iszlám radikalizmus érinti meg.

A regény szövege sodró lendületű, magával ragadja az olvasót. Shafak mondatszövése egyszerű, kivéve a keleties, arab, török beszédmódra jellemző hasonlatokat, képeket. A kiadót és a fordítót dicséri, hogy a megértést nehezítő török szavakat lábjegyzetben magyarázza. Az írónő kezdőmondatai tömörségükkel zseniálisak: „Anyám kétszer halt meg.” Érdemes figyelni a fejezetcímekre, és elgondolkodni rajtuk.

A Becsületből sem hiányoznak Shafak kedvencei, a dzsinnek. Misztikumban is bővelkedik a regény, emlékeztetve a szerző korábbi, Szerelem és A város tükrei című művére. Találkozunk vénekkel, varázslással, egy nagy barna pisztránggal, és mellékkarakterként Elif Shafak szerepeltet egy bölcset, tanítót, Zeeshant, az ő szájába adja a történet tanulságát: „Az élet olyan, mint egy hőlégballon. Döntsd el, hogy felfelé akarsz szállni vagy lefelé!”

Elif Shafak csodálatos mesélő, Becsület című regényét Man Ázsiai Irodalom Díjra jelölték. Történetei magával ragadják az olvasót, kiválóan ötvözi a modernséget a török hagyományokkal, nem csupán írástechnikájában, hanem a történelmi tények elhallgatásában is. Miután az olvasó kikerült az elbeszélő bűvköréből, nem árt, ha az olvasottakat némileg kiegészíti, hogy teljes képet kapjon a valóságról.

Elif Shafak: Becsület. Európa Kiadó, 2013.

Pál Dániel Levente: Az Úr nyolcadik kerülete

Pál Dániel Levente: Az Úr nyolcadik kerülete

Őszinte kíváncsisággal kezdtem bele a könyv olvasásába, mivel a Facebookról ismertem már korábban a szövegek nagy részét. Az anekdotikus, városi legendák meg-megjelentek a Pesten hallottam csoportban, ahol a tagok nagyon kedvelték a sztorikat. Szóval érdekelt, hogyan lesz ezekből a töredékes, eltérő hangulatú, témájú, változatos hosszúságú, néhol csak versnyi lélegzetű, máshol több oldalnyi terjedelmű elbeszélésekből kerek egész. Mivel a legutolsó regényem, A hűség a kutyáknak való, szintén egy onlájn blogból indult ki, tudtam, mi a különbség a netes írások és a nyomtatott változat között, illetve mennyi munkába kerül könyvvé formálni. Nos, Pál Dániel Leventének és szerkesztőjének sikerült megoldani a feladatot.

A borító külsőleg tetszetős, a lila alapszín felidézi nekem a kerület kicsit merész épülethomlokzatainak színvilágát. Az illusztráció Lakatos István munkája, azonban ezúttal cseppet sem lakatospistis, hiszen a szereplők nem képregényfigurák, hanem egy modern ikonográfia részei: cigány madonna kisdeddel, a rajta imádattal csüngő apa, egy iszákos hajléktalan, napszemüveges, vastag láncos maffiózó, és a sarokban megbújik az elbeszélő, aki erősen a szerzőre hajaz.

A bevezetőt kicsit unalmasnak és száraznak találtam, de végezetül rájöttem, hogy tökéletesen összefoglalja, miről szól a kötet. Pál nem csupán arról ír, ami mindannyiunknak sztereotípiaszerűen azonnal eszébe jut a nyolcadik kerületről, a cigányokról, a kurvákról, drogosokról, lecsúszott egzisztenciákról, kocsma- és börtöntöltelékekről, hajléktalanokról, hanem a kerület egészéről, ahova beletartozik a Palotanegyed, az egyetemek, a református templom, sőt, Csáth Gézának az orvosi egyetemen őrzött agya is. Egyrészt bölcsészként hiteles szociográfiát rajzol, megmagyarázza a mélyszegénység fogalmát, de a tudományosságot mindig oldja a személyes hang, élmény, az odatartozás, a humor.

Témák köré csoportosították a tárcákat, Gyerekek, Fiúk (számomra e kettő volt a legszórakoztatóbb, legkönnyedebb része a könyvnek), Lányok, Nők (szenvedés, tűrés, reality), Férfiak (macsó tragikomédia), Állatok, Öregek, Boszorkányok és szellemek. Ez utóbbi megtöri a sorrendet, szokatlan, elgondolkodtató és különleges írások. Az Állatok fejezet nekem a legkevésbé tetszett, valószínűleg ha én lettem volna a szerkesztő, (de szerencsére nem én voltam), inkább beillesztettem volna a többi tárca közé, elszórva, mert így egy kupacban könnycsatorna irritálóan hatásvadász lett. Erotikus regények szerzőjeként viszont különösen értékelem a szexualitás szabad és naturalista ábrázolását a szövegekben. „Úrinő? – röhög. – Ezt legutóbb öt férfi mondta, amikor magukévá akartak tenni, egyszerre! … És kikértem magamnak: álljanak csak sorba, és szépen egymás után!”

Annak ellenére, hogy a szerző így zárja az utolsó tárcát: „Mert idegen vagyok itt, nem ide tartozom és soha nem is fogok”, úgy gondolom, pont a bennfentes őszintesége miatt érdemes elolvasni Az Úr Nyolcadik Kerületét. És mert hangosan lehet közben nevetni.

Athenaeum Kiadó, 2017., 315.o, 2999 Ft

Vélemény plusz: szöveg 10, sztori 9, borító 10, első mondat 7